Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Friedrich Merz volt frakcióvezető, Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter (b-j), a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökjelöltjei a bemutatkozásukat szolgáló nyolc regionális pártértekezlet egyikén Lübeckben 2018. november 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/David Hecker

Sorsfordító választás jön Németországban

A legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió pénteken dönti el, ki kövesse Angela Merkel kancellárt a párt elnöki posztján. A hamburgi kongresszuson mintegy ezer delegátus szavaz majd arról, hogy a három legesélyesebb jelölt közül kit tart a legjobbnak a párt vezetésére.

A Kereszténydemokrata Unió, a CDU péntekre tervezett elnökválasztását szokatlanul komoly érdeklődés előzi meg, ugyanis korábbi tapasztalatok alapján várhatóan a párt élén álló személy lesz az, aki a 2021-ben esedékes országos választáson a CDU kancellárjelöltje is lesz.

Angela Merkel többször is hangsúlyozta, hogy csupán a pártelnöki tisztségtől akar megválni és kancellárként a törvényhozási időszak végéig hivatalban marad. Kommentátorok ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy Angela Merkel egyszer már megváltoztatta döntését: kora ősszel a kancellár fogadkozott, hogy 2021-ig mindkét tisztségét meg akarja tartani, októberben mégis bejelentette, hogy nem kíván indulni az elnökségért a decemberi pártkongresszuson.

Ezzel kapcsolatban elemzők utaltak arra is, hogy Merkel 2015-ben, a volt kancellár, Gerhard Schröder könyvének bemutatása alkalmából egy kérdésre válaszolva úgy vélte, a szociáldemokrata Schröder bukását felgyorsította az, hogy megvált a pártelnökségtől.

Jelenleg hárman esélyesek a Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségére:

Saar-vidék volt kormányfője, aki tavasz óta a párt főtitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer, az egészségügyi miniszter, Jens Spahn, valamint Friedrich Merz, a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltató cége, a Blackrock németországi megbízottja.

Ők az elmúlt hetekben 8 különböző városban rendezett vitafórumon ismertették politikai álláspontjukat.

Megfigyelők szerint a bemutatkozások során Annegret Kramp-Karrenbauer szerepelt a legjobban, akit a Merkeli irányvonal követőjének tartanak, azonban a kancellárnál jóval harciasabb fellépéssel akarja visszahódítani a Kereszténydemokrata Uniótól elpártolt szavazókat. Noha a kezdeti vitafórumokon Friedrich Merz igencsak meggyőzően lépett fel, menet közben elkövetett baklövéseit mindkét ellenfele kihasználta.

Merz a hét végén tett bejelentésével még a Szociáldemokrata Pártot is kihívta maga ellen, ugyanis azt indítványozta, hogy a munkavállalók megtakarított pénzükből az évek során vásároljanak részvényeket, amelyeket nyugdíjba vonulásuk után adómentesen adhatnának el.

Friedrich Merz szintén a költségvetésből 100 milliárd euróval támogatná az állami nyugdíjalapot, így lehetőség kínálkozna pár milliárdot a nyugdíjkiegészítő célú részvények adómentességére fordítani. Ezt Carsten Schneider, a Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője azzal utasította vissza, hogy az állam nem üzletelhet vállalatok részvényeivel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint kilencmilliárd forintos ingatlanvásárlásai miatt - írta a HVG. Miközben a bírálók a tranzakciók szabályosságát és az ingatlanok vételárát is vitatják, Nagy Elek elnök visszautasítja a vádakat. A kamarai vezető megvédte a beruházások gazdasági indokoltságát, és jogi lépéseket helyezett kilátásba a szerinte rágalmazó állítások terjesztői ellen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×