Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Lázár János Lázárinfót tart Mosonmagyaróváron.
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

Lázár János: a bankok becsapták a magyar devizahiteles ügyfeleket, a kormány kiáll a károsultak mellett

Az építési és közlekedési miniszter szerdán a mosonmagyaróvári Lázárinfón azt mondta, a közeljövőben a bírósági döntések megnyithatják az utat a pénzek visszatérítésének. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak több fontos döntést is meg kell majd hoznia. „Mi megadóztattuk a bankokat, segítettünk a devizahiteleseknek többször is, és soha nem a banktőke, hanem mindig az egyszerű emberek oldalára álltunk” – fogalmazott a tárcavezető.

Lázár János építési és közlekedési miniszter Nagy István agrárminiszterrel, a helyi választókörzet fideszes parlamenti képviselőjelöltjével tartott Lázárinfót szerdán Mosonmagyaróváron. Lázár János a fórum elején arról beszélt, hogy a kormány a devizahiteles lakosság négyötödét már kimentette a bajból, de a többiek is segítségre szorulnak. Elmondta, hogy a devizahitel-károsultak érdekeiért és jogaiért hosszú évek óta küzdő ügyvéd, Marczingós László elment egészen az Európai Bíróságig, hogy az érintetteket képviselje, és több pert meg is nyert.

Az építési és közlekedési miniszter szerint a törvény alapján ha az adott bank nem tájékoztatta teljeskörűen az ügyfelet, akkor minden pénz visszajár neki, mert becsapták.

„Nekem az a meggyőződésem, hogy az összes bank becsapta a magyar ügyfeleket, mindegyik. Ezért vissza kellene adni nekik a pénzt, és helyre kellene állítani az eredeti állapotot”

– jegyezte meg a tárcavezető.

Lázár János szerint a bankok azzal próbálják nyomás alá helyezni a magyar kormányt, hogy az esetleges visszafizetés 5 ezer milliárd forintba kerülne, ami csődbe vinné a pénzintézeteket. Ezzel magyarázza azt, hogy a bankok most a bíróságokon gátolják a folyamat elindítását. Az építési és közlekedési miniszter szerint egyértelmű, hogy milyen döntésnek kell születnie az első esetekben, utána pedig a kormány képviselőinek kell hatékonyan fellépnie az érintettek védelmében.

Egyértelművé tette: a kormánynak még foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel, „az ügy még nincs lezárva”. Hozzátette: minden olyan devizahiteles ügyét „elő kell venni és meg kell próbálni rendezni”, aki nem kapott törlesztést, nem kapta vissza a neki járó összeget.

Lázár János azt gondolja, nincs olyan ember, aki végigolvas egy 40 oldalas szerződést. Mint fogalmazott, nem gondolja azt, hogy az érintettek nem tudták, mit írnak alá, de szerinte őszintén be kell vallani, hogy

„a bankok azt írnak bele a szerződésbe, amit akarnak, ami az ő érdekeiket szolgálja, és sok esetben olyan nyelven, olyan megfogalmazással élnek, amit egy átlagos, hétköznapi ember nem biztos, hogy meg fog érteni”.

A tárcavezető hangsúlyozta: nem az a céljuk, hogy csődbe vigyék a bankrendszert, hanem az embereknek akarnak segíteni. „Nem kevés pénzről lehet szó, hogyha ezt a kaput kinyitjuk. Most az igazságszolgáltatásra várunk, hogy kinyitják-e ezt a kaput vagy sem. Mi megadóztattuk a bankokat, segítettünk a devizahiteleseknek több turnusban is, és soha nem a banktőke, hanem mindig az egyszerű emberek oldalára álltunk” – fogalmazott Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter hozzátette: ebben az ügyben csak a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk hajlandó tenni az emberekért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×