Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke beszédet mond a CDU tisztújító kongresszusának otthont adó hamburgi rendezvényközpontban 2018. december 7-én. A pártot 18. éve vezető Merkel utódját ezen a napon választják meg a kongresszuson. A tisztségre három jelölt pályázik: Friedrich Merz, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös parlamenti frakciójának volt vezetője, Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Megtartotta búcsúbeszédét Angela Merkel

A párt eddigi és ezutáni átalakulásáról, Németországról és Európáról is beszélt a német kancellár, a CDU leköszönő elnöke.

Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel pénteken Hamburgban a CDU tisztújító kongresszusán. Hangsúlyozta, hogy a CDU a vezetésével megváltozott, már nem az a párt, amelynek irányítását több mint 18 éve átvette, "és ez így van jól".

A CDU a politikai közép "egyetlen néppártja", és az a feladata, hogy összefogja "Németországot, Európát, az idős és a fiatal nemzedéket, Keletet és Nyugatot, az erősebbeket és a gyengébbeket, várost és vidéket, a helyieket és a migránsokat".

A CDU a második világháború utáni Németország 70 évéből 50-et kormányon töltött, ami azért sikerült, mert a konzervatív, keresztényszociális és liberális gyökerekből táplálkozó értékei alapján politizált, de nyitott is volt és megértette, hogy "mindig érdemes lehet a mások szemével is nézni a világot".

A CDU megint nagy kihívások előtt áll, "ismét be kell bizonyítanunk, hogy határozottan megvédjük életformánkat, liberális értékeinket és érdekeinket, belül és kívül egyaránt" - mondta Angela Merkel.

A párt előtt álló feladatokat sorolva kiemelte, hogy

megosztottá vált a német társadalom, így "túl gyakran csak a legradikálisabb és leginkább üvöltő hangokat hallják meg".

Kihívás a társadalom öregedése is, amely "teljesen új megpróbáltatásoknak teszi ki a szociális rendszereket", és a "technológiai fejlődés, amely az orvostudománytól a közlekedésen át az energetikáig sok esélyt kínál, de kérdéseket is felvet az emberi méltósággal kapcsolatban, például az algoritmusoktól való függőség vagy a génkutatás ügyében".

Kihívás a világgazdasági erőviszonyok átalakulása, amelynek során "régiók felemelkednek, és sok területen már le is hagytak minket", és kihívást jelent "az elfordulás a multilateralizmustól", a nemzetközi kapcsolatok kölcsönösen előnyős megállapodásokon alapuló formálásától, ami a többi között kereskedelmi háborúkkal fenyeget.

A CDU-nak és egész Európának "nagy próbatétel", hogy "a háború, az erőszak, a terror, az éhínség és a kilátástalanság miatt a második világháború óta a legtöbb ember menekül el a hazájából"

- mondta Angela Merkel.

Kihívás a "hibrid hadviselés" és az "egész társadalmakat destabilizáló fake news" - álhírterjesztés, félrevezetés - is, mint ahogy az Európai Unió jövője, a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) és a bolygó ökológiai rendszerét "az összeomlás szélére" sodró éghajlatváltozás.

Seehofer: "ő a legjobb"

Angela Merkel pártelnöki tevékenységét méltatta mások mellett a CSU vezetője, Horst Seehofer, aki a Der Spiegel című hírmagazin szombati számában az előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte, hogy fájlalja visszavonulását, mert "ő a legjobb". Hozzátette, hogy sok vitájuk ellenére mélységes rokonszenvvel viszonyul a CDU távozó elnökéhez, és a közös munka "összeforrasztotta" őket.

A CSU szintén távozó - az elnöki tisztségből a párt január 19-én tartandó kongresszusán visszavonuló - vezetője kétségbe vonta azt a vélekedést, hogy a CDU Angela Merkel vezetésével túlságosan balra tolódott, amivel hozzájárult a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) felemelkedéséhez. "Merkel állítólagosan oly veszélyesen középre húzó politikájával majdnem elértük az abszolút többséget a 2013-as szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson" - mondta Horst Seehofer.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×