Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
326.47
bux:
142802.27
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Kemény bírálatot fogalmazott meg a Facebookról a szivárogtató

A Facebook termékei "ártanak a gyerekeknek, megosztottságot keltenek és gyengítik a demokráciánkat" – állítja a személyét már felvállaló informátor, a cég korábbi dolgozója. Frances Haugen az amerikai Szenátus előtt tett megrázó erejű vallomást.

Mark Zuckerberg Facebook-vezér számára hab volt a "keserű tortán" cége volt termékmenedzsere, Frances Haugen keddi szenátusi meghallgatása. A hétfői Facebook-Instagram-Whatsapp leállás és a papírok 5 százalékos értékvesztése után Haugen lesújtó bírálattal illette volt munkaadóját.

„Ha nem vonják kontroll alá, akkor a Facebook továbbra is a közjónak, a mi közös érdekeinknek ártó döntéseket fog hozni” – mondta az amerikai törvényhozók előtt. A volt alkalmazott szerint a közösségi médium az „árnyékszférában működik”, és a hétfői leállás idején

„legalább nem tudott ellentéteket mélyíteni, destabilizálni demokráciákat, és arra kényszeríteni lányokat és nőket, hogy rosszul érezzék magukat a testük miatt”.

Haugen volt az, aki a Wall Street Journal című lapnak kiszivárogtatta az Instagram belső jelentését és más dokumentumokat, amelyek azt taglalták, hogy milyen kárt okoz a platform a gyerekeknek, köztük a fiatal lányoknak.

Az egyik anyagban ez áll: a tizenéves lányok 13,5 százaléka szerint az Instagram súlyosbította az öngyilkosságról szóló gondolatokat, 17 százalékuk szerint pedig az étkezési zavarokat.

A volt alkalmazott az évtizedek során szigorúbb ellenőrzés alá vont dohányiparhoz hasonlította a közösségi médiát, és arra kérte a politikusokat, hogy hasonló módon lépjenek fel a Facebook ellen is.

Dopaminbombák teszik függővé a gyerekeket

A platformok ártalmasak, mert "kis dopamin löketeket" adnak a fiataloknak minden egyes like-kal - és sok gyerek fél, hogy "kiközösítik", elszakad a társaitól, ha leáll a használatukkal. Az Instagram "rosszabb", mint a TikTok, a Reddit és a Snapchat, mert "a testképről és az életmódok összehasonlításáról szól".

A Facebook tudja, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a platformokat, de nem hajlandó erre, mert „a csillagászati profit fontosabb, mint az emberek”

– fejtegette Haugen a meghallgatáson.

A gyerekek mellett a nemrég megözvegyült vagy elvált emberek, illetve azok, akik új városba költöztek és elszigeteltnek érzik magukat, is kiszolgáltatottak, és a Facebook tudja ezt – mondta.

Arról is beszélt, hogy nincs senki, aki felelősségre tudná vonni az alapító Mark Zuckerberget, mivel a szavazati jogot adó részvények 55 százaléka az övé – mondta.

"Lejárt a gyerekek kizsákmányolásának ideje"

A vallomás hatására több szenátor is keményen nekiment a Facebooknak:

„a mi, tükörbe néző és bizonytalanságot érző gyerekeink az áldozatok... Mark Zuckerberg is nézzen tükörbe”

– mondta Richard Blumenthal. Egy másik szenátor, Ed Markey pedig így fogalmazott: lejárt a mérgező tartalmak és a gyerekek kizsákmányolásának ideje... vagy együttműködik velünk vagy nem dolgozik velünk” – üzente a cégnek.

Maga a Facebook azzal védekezett, hogy Haugen csak két évig volt náluk, és megjegyzései nem a szakterületére vonatkoznak. „Nem értünk egyet a jellemzésével, de azzal igen, hogy ideje elkezdeni az internetre vonatkozó egységes szabályok kialakítását. Minden nap kemény döntéseket kell hoznunk, hogy hol húzódik meg a szabad vélemény nyilvánítás joga és a káros és veszélyes tartalmak között” – közölte a cég.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×