Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Defensive outstretched hands creating a shadow. Conceptual with space for copy.
Nyitókép: Getty Images/Catherine Falls Commercial

Halálos fenyegetést kapott a „főkrampusz”, miután elárulta a titkot

Halálos fenyegetéseket kapott Niels van der Laan holland színész, aki az ünnepi Mikulás (Sinterklaas) műsorban a „főkrampusz” szerepét játssza – írta pénteken a Dutchnews hírportál

A műsor egy holland gyerekeknek szóló televíziós „híradó”, amely minden évben a Mikulás érkezése előtt pár héttel indul, és fikciós történetként mutatja be a készülődést az ünnepre.

A fenyegetések azt követően érkeztek, hogy a „híradó” egyik epizódjában Van der Laan arra utalt: ha a Mikulásnak nem jut ideje minden ajándékot beszerezni, a szülők segíthetnek ebben. A megjegyzést többen úgy értelmezték, hogy a szereplő kétségbe vonta Mikulás létezését, és ezzel „elárulta a titkot és tönkretette a varázst”.

Merel Westrik műsorvezető egy televíziós beszélgetésben elmondta: a színész több „agresszíven megfogalmazott” halálos fenyegetést is kapott. A műsorszolgáltató nem közölte, tett-e feljelentést az ügyben, illetve érintett-e más szereplő is hasonló támadásokban.

Sinterklaas a holland és flamand kultúra egyik legfontosabb ünnepi alakja, amely a Mikulásnak felel meg, de külön hagyományrendszerrel, saját ünnepnappal és szokásokkal rendelkezik. A holland tradícióknak megfelelően a Fekete Péter – a „krampusz” – koromfeketére mázolt arcú figura, a Mikulás segédje.

Az ünnep az elmúlt években a jobboldali és baloldali csoportok kulturális vitáinak középpontjába került, főként a Fekete Péter diszkriminatívnak vélt alakjának visszaszorítása miatt. Kritikusai úgy vélik, hogy a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×