A kevesebb mint két hónapja megalakult euroszkeptikus Brexit Párt diadalmaskodott Nagy-Britanniában a kilépés csúszása miatt kényszerűségből megtartott európai parlamenti választásokon.
Az EU-t élesen bíráló EP-képviselő Nigel Farage pártja London kivételével az összes angol régióban nagyot nyert és a voksok 31,6 százalékát gyűjtötte be. Egyedül a fővárosban verték meg őket a második helyen befutott, EU-párti Liberális Demokraták, akik országosan 20,3 százalékot szereztek, míg Skóciában az unióban való maradást óhajtó és függetlenségért kampányoló Skót Nemzeti Párt végzett az első helyen. Jól szerepeltek még az EU-párti Zöldek is, akik 12 százalékos eredményt értek el.
Az EP-választás a hagyományos brit parlamenti váltógazdaság két fő erejének tartott Munkáspárt és a Konzervatív Párt drámai visszaesését hozta. A kormányzó konzervatívok az ötödik helyre szorultak, mert a választók keményen megbüntették őket a brexit elakadása, illetve a patthelyzet keltette bizonytalanság miatt.
Brit kommentátorok és politikusok most értelmezni próbálják, hogy mit is jelent majd az eredmény a szigetország – és nem Európa – jövője szempontjából.
Nigel Farage, a Brexit Párt vezére hangsúlyozta: számolni kell velük, és október 31-ig így vagy úgy, de ki kell lépni az EU-ból, mert ha nem, akkor a következő parlamenti választások idején ugyanennyien szavazhatnak majd rájuk. Ugyan a Brexit Pártnak még programja sincs, de a korábbi pártjában egyszer félreállított, majd visszatért, majd onnan ismét távozott
Farage azt mondta: lesz program és mindenhol állítanak jelölteket.
A kormányzó konzervatívok közben a sebeiket nyalogathatják. Theresa May hamarosan távozó miniszterelnök arról beszélt: „nagyon kiábrándító volt az éjszaka”, és hogy az eredmény „aláhúzza, milyen fontos alkut kötni a brexitről”.
A radikális párt diadala azonban nemcsak csalódottságot, hanem félelmet is kelt a kormánypártban. Jeremy Hunt külügyminiszter szerint „létükben fenyegetik” a torykat. Hogyan reagálnak majd? Több elemző szerint úgy, hogy
átveszik a Brexit Párt egyezmény nélküli, gyors kilépést követelő szlogenjét, hogy kifogják a szelet Nigel Farage vitorlájából.
Csakhogy a konzervatív pártban és a kormányban is ülnek olyan politikusok, akik még mindig akadályoznák a „no-deal” brexitet. Ők közölték: kampányba kezdenek a gondolatot leginkább megtestesítő Boris Johnson volt külügyminiszter pártvezérré és így miniszterelnökké történő megválasztása ellen.
A másik oldalon, a Munkáspárton belüli nyomásnak meghajolva és az EU-párti szavazók elvándorlásától megijedve, Jeremy Corbyn pártvezér beleegyezett abba, hogy második népszavazást kell tartani a brexitről, ami akár elvezethet a brit uniós tagság fenntartásához is.
Mindeközben az eredmények egyik értelmezése szerint valójában az EU-párti tábor győzött a briteknél. Ez az eredmény akkor jön ki, ha összevetjük a keményvonalas Brexit Párt, a Brit Függetlenségi Párt és az északír Unionisták szavazatait az EU-párti liberális, centrista, zöld, skót és walesi nacionalista voksokkal. Más és más eredmény jön ki, ha hozzáadjuk a brexit kérdésében megosztott konzervatívok és a Munkáspárt voksait – az egyik változat szerint például a brexitelők az erősebbek. A liberálisok azt mondják: az EU-pártiak jobb eredményt értek el, mint a keményvonalasok, így a kormánynak hallgatnia kell rájuk. Tovább árnyalja – és bonyolítja a képet – hogy a szigetországban viszonylag alacsony, 37%-os volt a részvételi arány, tehát kérdéses: mennyire adhat pontos képet ez a voks a brit társadalom preferenciáiról.
Ami bizonyos, a mostani a három évvel ezelőtti helyzetet idézi, amikor egy választás után a kormányzó brit konzervatív párt vezető- és miniszterelnök-választás előtt állt, miközben most is hasonlóan megosztott a kilépéshez való viszony kérdésében, mint akkor volt.
