Simább is lehetett volna, de a kétgólos győzelemnek is nagyon örültem – mondta a vasárnap délután az Augsburgot 2–0-ra legyőző, a Bundesliga ötödik helyére felkapaszkodó Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál. – Úgy kezdtük a meccset, ahogy hazai pályán egy kiesés ellen küzdő csapat ellen kell, még negyedóra sem telt el, és már vezettünk. Igaz, Valentin Stocker lövése alighanem a szögletzászlót veszélyeztette volna, ha John Brooks nem fejel bele a labdába reflexszerűen. Ezért is jó, hogy a pénteki edzéseken annyit gyakoroljuk az egyérintős játékot, no meg a fejelést – Brooks is úgy stukkolt bele a labdába, mintha a Balatonban játszana...

Az operatőr mérkőzés közben elkapott egy ritka pillanatot: Dárdai mosolygott - írja a nemzetisport.hu.

Nem izgultam - válaszolt a vezetőedző. Mint mondta: noha nem szeretem, amikor két góllal vezetünk a szünetben, mert könnyen belealudhatunk a második félidőbe. Igaz, még mindig jobb, mintha kettővel menne az ellenfél... Hozzáteszem, egy éve ilyenkor nem biztos, hogy megnyertük volna ezt a találkozót. Most már van vér a pucánkban – remélem, a hátralevő fordulókban is lesz.

– Az előző hetekben kisebb orvosi rendelőt megtöltöttek volna sérült labdarúgói. Elnézve a hétvégi kezdő tizenegyet, sokat javult a helyzet.

– A lefújást követően Róth Antaltól kaptam egy üzenetet, azt írta, hogy amikor eldőlnek a nagy dolgok, addigra komplett lesz a csapatod. Ámen, gondoltam magamban. A mi szintünkön már az is nagy szó, hogy Vedad Ibisevic, Marvin Plattenhardt és Brooks is visszatérhetett. Mitch Weiserre ugyanakkor még mindig nem számíthatok, amit azért is sajnálok, mert ő képes meccsenként öt-hat helyzetet kidolgozni azzal, hogy egy az egyben bárkit megver. Rajta kívül is vannak még sérültek, de emiatt nem panaszkodhatom, mert tetszik, nem tetszik, ez hozzátartozik a focihoz.

– Hat körrel a vége előtt az ötödik helyen állnak. Megragadhatnak ebben a pozícióban?

– Ha hatodikként zárnánk, az is óriási teljesítmény lenne. Ambiciózus, nálunk jóval „vastagabb” büdzsével rendelkező klubok sorakoznak mögöttünk, élek a gyanúperrel, mindent elkövetnek azért, hogy megelőzzenek minket. Persze mi meg azon leszünk, hogy ez ne sikerüljön nekik.

– Feljebb már nem vágynak?

– Az a hajó elment. A negyedik Dortmund hét pontra van tőlünk. Ha őszinte akarok lenni, a Bajnokok Ligája nem a mi „játszóterünk”. Van negyvenhárom pontunk, ha ehhez hozzákaparunk még kilencet-tízet, nagy bajunk nem lehet. Azt azonban egy másodpercig se feledjük, hogy ez a Bundesliga, itt nincsenek könnyű mérkőzések. A Bayern és a Dortmund ellen gyakorlatilag sansztalan vagy...

– Tavasszal négy pontot szereztek a Bayern és a Dortmund ellen.

– Mert jó volt a napi formánk... Azokon a meccseken megmutattuk, hogy bennünk van a bravúr. Máskor meg úgy futballoztunk, hogy rossz volt nézni... Most azt mondom, ha az utolsó forduló után ötvenegy pontunk lesz, elégedettek lehetünk, mert ez esetben túlszárnyaljuk az előző idénybeli produkciónkat. Annak mindenesetre örülök, hogy Berlinben már huzamosabb ideje remek a hangulat, az emberek jókedvűek, vidáman jönnek ki az Olimpiai Stadionba, és általában vidáman is mennek haza.

– Ön is?

– Amikor kétezertizenöt februárjában átvettem a kieső helyen szerénykedő csapatot, az első számú cél az volt, hogy maradjunk bent. Miután ezt teljesítettük, jött a következő cél: stabilizáljuk a helyünket az élvonalban. Olybá tűnik, ezen a téren is sikerrel járunk, tavaly hetediket lettünk, jelenleg ötödikek vagyunk. Az egyik mértékadó internetes oldal szerint sokat emelkedett a Hertha értéke az elmúlt két évben, aminek mindenki örül, természetesen én is. Ám azt is tudni kell, hogy ha előrébb akarunk lépni, ahhoz már kell egy hatvanmillió eurós zsák – nos, ezt egyelőre hiába keressük a klubházban... Viszont szívből futballozunk, a keretet pedig sztárok helyett fiatal tehetségekkel és saját nevelésű játékosokkal töltjük fel.

– Palkó tehetséges, de azért is ülhetett le a kispadra múlt szerdán a Mönchengladbach ellen, mert rengeteg hiányzónk volt. Nem irigylem, mert az édesapjaként többet követelek tőle, mint másoktól, jóllehet, ezzel nekem is meg kellett birkóznom, amikor apu volt az edzőm. Én lazábban kezeltem ezt a szituációt, ő érzékenyebb. Még mindig gyerek. Fel kell nőnie, a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi a jó és a rossz.– Az egyikük éppen a legnagyobb fia...

– Az elmúlt napok slágertémáját szolgáltatta, hogy fia német vagy magyar válogatott lesz-e. Mit tanácsol neki?

– Semmit. Az ő döntése lesz. Már ha eljut odáig. Még tizennyolc sincs – könyörgöm, miről beszélünk?! Lehet, hogy tizenkilenc esztendősen már nem is futballozik. Azt kértem tőle, hogy érettségizzen le, aztán menjen egyetemre. Ki tudja, néhány év múlva talán testnevelő tanárként dolgozik, és csak szép emlék lesz számára a Hertha.

– S ha nem?

– Akkor majd eldönti, mit választ. Meghívták a német korosztályos válogatottba, de ez még nem jelent semmit. Berlinben született, itt nőtt fel, de ismeri Magyarország történelmét is, van német és magyar útlevele is. Az én életembe sem avatkoztak bele a szüleim, én sem avatkozom bele az övébe. Mindamellett nem győzöm hangsúlyozni, Palkó még nem kész játékos, szüksége van egy-két évre ahhoz, hogy azzá váljon. Izmot is kell még rá pakolni, mert a középső gyerekkel, Marcival ellentétben nem egy body builder... Marcit is meghívták egyébként az U15-ös német válogatottba, de nem megy, mert nincsenek német papírjai. Ha betölti a tizenhatot, kérhet – ha úgy gondolja, kér, ebbe sem szólok bele.

– Abba ellenben lehet beleszólása, hogyan alakuljon a Mainz elleni szombati mérkőzés.

– A legkeményebb csatára kell felkészülnünk, mert az életéért küzd ellenfelünk. Minimum egy pontot így is elhoznánk, csúnyán festene, ha zsinórban nyolcadszor is kikapnánk idegenben. Bár minden rosszban van valami jó: legalább edzőként is fűződne a nevemhez egy rekord...