Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az Action Aviation által 2023. június 20-án közreadott képen a Titan elnevezésű merülőhajót készítik fel a merüléshez június 18-án. A Titan június 18-án indult útnak a Titanic roncsaihoz, de a Polar Prince kanadai jégtörő kutatóhajó, amelyről a Titant a vízbe bocsátották, a merülőhajó indulása után egy óra 45 perccel elveszítette vele a kapcsolatot. A Titán fedélzetén öten tartózkodnak, köztük van Hamish Harding brit milliárdos, valamint családja közleménye szerint egy pakisztáni származású Nagy-Britanniában élő üzletember, Shahzada Dawood és 19 éves fia is.
Nyitókép: -

Szakértő: mérgezés végezhet a Titanic roncsánál bajba került kutatókkal

Víz alól érkező zajokat, dörömböléseket észleltek a mentőcsapatok a Titanic roncsánál, ahol még vasárnap tűnt el a Titán nevű mini-tengeralattjáró, a fedélzetén öt utassal. Az InfoRádió egy szakértőt kérdezett meg a 3800 méteres mélységben uralkodó állapotokról és a bajba jutottak túlélési esélyeiről. Czakó László veterán búvároktatónak a roncskutatásban és a víz alatti embermentésben is gyakorlata van.

3800 méter mélyen 380 bar nyomás uralkodik, ez másfélszer több, mint egy búvárpalackba betöltött levegő. Éppen ezért annak a mini-tengeralattjárónak, amivel lemerültek megnézni a Titanicot, rendkívül nagy nyomást kell kiállnia. Nem véletlen, hogy az 1912-ben elsüllyedt Titanicot is víz alatti drónokkal térképezték eddig fel, ráadásul ezekkel kisebb tárgyakat is fel lehet hozni – mondta a búvároktató.

"Az, hogy emberekkel mennek le ilyen mélyre, nem más, mint üzlet" – állapította meg Czakó László. Akik ilyenkor lemerülnek, "nem biztos, hogy olyan értékű kutatást tudnak végezni, mint amilyet egy robot megcsinál".

Czakó László évek óta kutatja az osztrák–magyar monarchia hajóroncsait, eddig ötöt sikerült megtalálni. Ezeket robotokkal derítik fel, és sokkal jobban lehet velük kutatni, mintha ember tenné ezt, a gazdaságosságáról már nem is beszélve.

Ebben a mini-tengeralattjáróban öt ember van, úgy használják a levegőt, hogy kivonják belőle a szén-dioxidot és lényegében újrahasznosítják. Ezért lehet az, hogy ebben is kis járműben akár 3-5 napnyi használható levegőt tudnak tárolni. De ez is véges – hangsúlyozta.

A kommunikáció még komolyabb gond. Csak ultrahanggal lehetséges. Ha zárt térbe került a hajó, azaz bement a roncsok közé, akkor onnan egyre nehezebb "ultrahangozni". Az ultrahang ugyanis egyenesen terjed, magyarán bármi leárnyékolhatja. Ezért logikus, hogy "döngetik a hajó oldalát", mert a normális hang másképpen terjed – magyarázta.

Valószínűleg zárt térben lehetnek.

A mentéshez pedig kellenek ezek a robotok, hogy megnézzék, hol vannak pontosan.

Kérdésként merült fel, hogyan lehet felhozni ezt a hajót, hiszen kinyitni nem lehet. "Robotjárművel kell lemenni, megfogni és kihúzni onnan, ahová esetleg beszorult" – jött a szakértői válasz.

Czakó László nem tartja valószínűnek, hogy oxigént tudnának bejuttatni, de még ha lenne is erre lehetőség, akkor meg kellene oldani a szén-dioxid elnyelését is, az pedig komplikáltabb dolog, szinte lehetetlen. Magyarán

nem oxigénhiányban, hanem szén-dioxid-mérgezésben halhatnak meg.

Arra, hogy milyen lelki és fizikai állapotban lehetnek a beszorultak, Czakó László saját példájával reagált: amikor egy barlangi búvárt élve tudott kimenteni, aki egy kis üregbe volt beszorulva, "nem volt valami jó lelki állapotban", de viccelődéssel tartotta benne a lelket. Kiderült ugyanis, hogy egy adóellenőrről volt szó, aki sokáig kibírja ülve, és az üregben csak így tudott létezni. Ahhoz azonban, hogy ki tudjon jönni, egy alagutat kellett robbantani, mert sem fizikailag, sem lelkileg nem volt olyan állapotban, hogy önerőből kiszabaduljon.

"Az biztos, hogy nem szabad pánikba esni, de végül is mindegy, mert olyan erős szerkezetbe vannak bezárva, amelyben nem tudnak kárt tenni" – mondta Czakó László.

Címalapkép: az Action Aviation által 2023. június 20-án közreadott képen a Titan elnevezésű merülőhajót készítik fel a merüléshez június 18-án.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×