eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin
Az Európai Unió zászlaja tükröződik az Európai Bizottság épületének ablakain Brüsszelben 2020. december 19-én. Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis nem egészen két hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött el azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. Mindeddig azonban nem sikerült megállapodást elérni.
Nyitókép: MTI/AP/Virginia Mayo

Brüsszeli bólintás: már az év végéig megengedett az állami támogatás

Június vége helyett december 31-ig szabad a pálya a járványra válaszul engedélyezett tagországi állami támogatásokban, sőt, a lehetséges felső határokat is megemelték.

A járvány európai terjedésére válaszul tavaly március 19-én döntött úgy az Európai Bizottság, hogy meghatározott körülmények között, konkrét határidőig lehetővé teszi az uniós belső piacon amúgy tiltott – illetve eseti alapon brüsszeli jóváhagyáshoz kötött – állami támogatások folyósítását.

Az intézkedés célja már ekkor az volt, hogy a járványban és a járvány miatt gazdasági károkat szenvedő cégeknek a tagországok kormányai kivételes jelleggel pénzügyi mentőövet dobhassanak.

A tavalyi intézkedés még 2021. június 30-i határidővel számolt – cégek lehetséges feltőkésítésénél szeptember 30. volt a végdátum –, de a járvány újabb hullámainak megjelenésével szükségessé vált a kivételes eszközök alkalmazásának folytatása, amihez új határidőül ezúttal 2021. december 31-ét jelölték meg.

Az Európai Bizottság emellett kibővítette a keretrendszer paramétereit is, így

megemelte a felső összeghatárokat, és a jövő év végéig lehetővé tette azt is, hogy a tagállamok egyes visszafizetendő eszközöket közvetlen támogatásokká alakítsanak.

Mostantól egyebek mellett átlagosan kétszeresükre növekednek a vállalatonként folyósítható összeghatárok: míg tavaly például a primőr szektorra szakosodott agrártevékenységnél 100 ezer euró volt a cégenként adható felső határ, mostantól 225 ezerre növekszik. Egyes, további gazdasági ágazatokban a vállalatonként adható pénzügyi támogatás elérheti az 1,8 millió eurót is (tavaly náluk még 800 ezer euró volt a plafon).

Azoknak a cégeknek, amelyeket különösen erősen sújtott a válság, és 2019 hasonló időszakához képest legalább 30 százalékos jövedelemkiesést szenvedtek el a járvány miatt, a tagállami költségvetés hozzájárulhat azon állandó kiadások finanszírozásához, amelyeket a járvány idején keletkező bevételekből már nem tudtak kezelni. Ennek mértéke cégenként maximum 10 millió euró lehet (ez egyébként az egyik legnagyobb arányú bővítés a bizottság által engedélyezett mozgástérben: az eddigi határ 3 millió euró volt).

Ami a visszafizetendő korábbi eszközök és térítési kötelezettséggel adott források állami támogatássá alakítását illeti, az összeghatár az egyes szektoroknál lényegében megegyezik a cégeknek adható közvetlen támogatás lehetséges mértékével.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×