Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Nekimentek a Facebooknak

A világ legnagyobb közösségi hálózata, a Facebook egykori társalapítója, Chris Hughes csütörtökön közzétett írásában a Facebook feldarabolása mellett foglalt állást.

Hughes arra kéri az amerikai hatóságokat, hogy bontsák több részre a Facebookot, mivel meglátása szerint az oldal túlságosan befolyásossá vált, felügyelete pedig problémás.

A New York Times című amerikai napilap csütörtöki számában megjelent véleménycikkben Chris Hughes azt írta: korábbi üzlettársa, Mark Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp vezetőjeként "ellenőrizetlen hatalommal" bír, amin változtatni kell.

"Mark befolyása megdöbbentő, messze meghaladja bárkiét a kormányból vagy a magánszektorból.

Mark egy kedves, jó ember, de dühös vagyok rá amiatt, hogy miközben az oldal növekedésére összpontosított, a kattintásokért cserébe feláldozta a biztonságot és az udvariasságot" - jegyezte meg a szerző.

A Facebook egykori társalapítója kifejti azt is, hogy a Facebook fejlesztésében betöltött szerepe miatt önmagában is csalódott,

aggályosnak tartja az adatvédelmi kérdéseket, és azt ahogyan a nacionalista és illiberális erők kihasználják a felületet.

Hughes felhívta a figyelmet arra, hogy a Facebook piaci dominanciája és mérete egyúttal azt jelenti, hogy a vállalat bármilyen riválist legyűr - mielőtt annak működése egyáltalán beindulhatna - károkat okozva ezzel a start-up kultúrának. Úgy látja,

Zuckerberg az oldalon keresztül lényegében szert tett a szólásszabadság ellenőrzésére.

Hughes kiemeli: "az amerikai nép hagyománya a monopóliumok megzabolázása, bármennyire jó szándékúak is a vezetőik", de úgy látja Zuckerberg hatalma "példa nélküli és nem amerikai", ezért is szükséges a Facebook feldarabolása.

A Facebook még csütörtökön reagált Hughes írására, elutasítva az egykori alapító javaslatát a vállalat három részre darabolásáról. Közben egyes amerikai törvényhozók arra kérték az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát, hogy kezdeményezzen trösztellenes vizsgálatot a Facebook ellen.

  • A Facebook közösségi hálózatának több mint 2 milliárd felhasználója van a világon.
  • A Facebookhoz tartozik a WhatsApp és a Messenger nevű csevegőalkalmazás és az Instagram nevű képmegosztó oldal is - mindhárom egyenként több mint egymilliárd felhasználóval bír.
  • A Facebook 2012-ben vásárolta meg az Instagramot, a WhatsAppot pedig 2014-ben.

A közelmúltban az óriáscég a kritikák kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.

Tavaly nagy botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Facebook mintegy 87 millió felhasználója adatait adta el a Cambridge Analytica brit tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából.

Chris Hughes - Mark Zuckerberg egykori szobatársa és a Facebook egyik társalapítója - az egyik olyan személy, aki segített közösségi médiaóriássá tenni a Facebookot. A mai Facebook elődje 2004-ben jött létre, azt Mark Zuckerberg, Chris Hughes és Dustin Moskovitz hozta létre az amerikai Harvard Egyetemen.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×