Szinte minden nagy, francia katedrális a XII-XIII. században Máriának lett szentelve, úgyhogy ezért sokféle Notre-Dame van. "A párizsi Notre-Dame akkor lett a modern európai művelődés középpontja, amikor Victor Hugo megírta A párizsi Notre-Dame című regényét, ami a középkor nagy zsibvásárként, bonyolult városi életként való ábrázolása" - mondta az InfoRádióban Marosi Ernő művészettörténész.

Ez a Victor Hugo-féle szemlélet még a művészettörténetre, a párizsi Notre-Dame-nak a kezelésére, a műemlékvédelmi intézkedésekre is kihatott. Akkor a szoros beépítettség fenyegette volna tűzvésszel - érdekes, hogy mégsem akkor történt meg a nagy baj, hanem most,

amikor a XIX. század óta a katedrális épületét egy egész nagy városrész lerombolása révén egy előtérrel látták el.

"Tehát amit mi ma párizsi Notre-Dame-ként ismerünk, az nem a város szerkezetének a része, hanem mintegy idézőjelbe tett, a környezete kárára kiemelt épület" - mutatott rá.

A mai épületet 1163-ban alapították, a pápa részvételével zajlott az alapkőletétel, hamarosan, a század nyolcvanas éveinek közepére fölépítették a templom keleti részét, aztán a hajó épült meg, majd

a nyugati homlokzat, ami mindmáig befejezetlen.

Közben már a XIII. században bővítették, modernizálták a boltozatait is.

"Egy városi székesegyház volt, de nem érseki székhely. A párizsi püspökségnek, egy alárendelt püspökségnek

a helyzete viszont úgy emelkedett, ahogy Párizsnak a helyzete emelkedett, és már a XV. században Európa egyik legismertebb központjává vált"

- folytatta Marosi Ernő művészettörténész.

A XVIII. század végén azért szenvedett sokat, mert annyira összeforrt a francia királyság történetével, hogy nem gyújtották fel, azonban a királyszobrokat úgymond lerámolták a homlokzati galériájáról.

Az építőmestereknek köszönhetjük

A hét elején keletkezett tűz során keletkezett füst és az oltásnál használt víz sok mindent károsíthatott. Még tartanak a vizsgálatok, egyelőre nem sokat tudni a berendezésekről, az oltár állapotáról, de azt Marosi Ernő kijelenti: a kőboltozatok kibírták a tűzvészt.

"Az ilyen helyzetek legnagyobb gondja az szokott lenni, hogy a lezuhanó részek átszakítják a boltozatot,

a gótikában tökéletesített boltozatokat nem utoldósorban a tűzvész elhárítására építették.

Valószínű, hogy magának az épületnek a legnagyobb értékei, a három homlokzatnak, tehát a nyugati homlokzat hármas kapuzata, a délinek és az északinak a kapuzata, ezek szobordísze valószínűleg épségben vagy csak kis sérüléssel túlélték a tűzvészt.

A szentély környezetének a gazdag díszítése, a mellékkápolna díszítése, nem középkori, de középkor utáni oltárai valószínűleg nehezen mozdíthatók voltak, és a leginkább mozdíthatatlan elem, az orgona; külön erre az orgonára írtak rengeteg művet. Csak reméleni lehet, hogy ez megmaradt, a hírek szerint igen" - sorolta a művészettörténész, Marosi Ernő.