Augusztus elején véres forradalom buktatta meg a mintegy két évtizeden át hatalmon lévő bangladesi miniszterelnököt, így Mianmar után egy újabb, Indiával szomszédos ország vált instabillá. Mindeközben Narendra Modi indiai miniszterelnök célja egyértelműen az, hogy globális szinten is vezető hatalommá váljon hazája. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében annak járt utána, hogy lehet-e egy szubkontinensnyi állam autonóm külpolitikai stratégiával a Globális Dél vezető hatalma, ha kerüli a szövetségkötéseket, miközben a határai rendkívül sérülékenyek.
A tanulmány szerzője, Tasnádi Zsombor az InfoRádióban elmondta: India már nagyon régóta önálló, semleges pólusként pozicionálja magát, és az sem új keletű vágy az ázsiai ország részéről, hogy a Globális Dél domináns állama szeretne lenni. Hozzátette: az indiai kormányfőnek az a meggyőződése, hogy a Nyugat „le akarja cserélni” Kínát Indiára abban a tekintetben, hogy áthelyezi utóbbi országba a tőkéjét és a technológiáját.
Ezzel India gyakorlatilag teljesen beágyazódna a globális termelési értékláncokba, amivel a gazdasága tartósan növekedési pályára állhatna.
Az elemző szerint a nyilatkozatai alapján Narendra Modi multipolaritásban képzeli el a mostani világrendet, de „nem számol több alapvető és befolyásoló tényezővel”. A multipoláris világrend lényege ugyanis az, hogy kialakul néhány nagyhatalmi góc, amelyek globális szinten képesek kiegyensúlyozni egymást, úgy, hogy közben nem szólnak bele a másik befolyási övezetében zajló folyamatokba. Ennek a világrendnek a hívei szerint több ország felemelkedik, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy például gyártóbázisokat telepítsenek oda nyugati vagy kínai vállalatok. Tasnádi Zsombor a BYD kínai elektromos autógyártó vállalatot hozta fel példaként, amely többek közt Magyarországon, Törökországban, Indonéziában, Brazíliában, Mexikóban, Üzbegisztánban és Azerbajdzsánban is létrehozott gyártóbázisokat. Egy ilyen világrendben a Kelet-Ázsia-szakértő szerint India nem lehet kizárólagos, hegemón szereplő, ez pedig azt jelenti, hogy „India kegyei nem olyan értékesek, mint ahogy azt Narendra Modi gondolja”.
Az elemző kiemelte: az Egyesült Államok főként katonai értelemben szeretne szövetséget kiépíteni Indiával Kínával szemben,
a külpolitika tekintetében viszont Újdelhi „nagyon önjáró, nem akar elköteleződni”, ami jelentősen megnehezíti az amerikai–indiai gazdasági, üzleti együttműködések erősítését.
Tasnádi Zsombor megfogalmazása szerint India jelenlegi külpolitikája a Brit Birodalom "splendid isolation" (fényes elszigeteltség) stratégiájához hasonlítható, amelynek célja a gazdasági hatalmi egyensúly megőrzése volt, a lényege pedig az, hogy nem kellenek szövetségesek, barátok, csak az üzleti érdekek számítanak. A Narendra Modi által az indiai emberek életébe behozott hindu nacionalizmus legitimálja az autonóm külpolitikai kurzust, ami egyelőre a szakértő megítélése szerint nem sikertelen, azonban nem teszi Indiát vonzó partnerré a nemzetközi szervezetekben, így pedig „magányos farkasként” van jelen az egyre élesedő nagyhatalmi csatározásokban.
Az elemző szerint nem valószínű, hogy az indiai vezetés a jövőben kibékül Pekinggel, ugyanakkor bizonyos témákban és területeken vélhetően továbbra is nyitott lesz az amerikaikkal való egyeztetésekre. Ennek azonban „megkérheti az árát” Narendra Modi, aki a támogatásért cserébe befektetéseket és egyéb előnyöket várhat majd el Washingtontól.
India egyre magasabbra tör, gazdasága nemrég megelőzte volt gyarmattartójának, Nagy-Britanniának a GDP-jét, és Tasnádi Zsombor elmondása szerint jelenleg a negyedik-ötödik helyen áll a világon. Az egy főre jutó GDP azonban körülbelül 2500 dollár Indiában, amely világviszonylatban nagyon alacsony, a kínai szintnek az egyötöde, az Egyesült Államokénak pedig a harmincadrésze.
Ezzel együtt az indiai gazdaság nagymértékben fejlődött az utóbbi években, a jövő pedig még biztatóbb. Tasnádi Zsombor elmondta:
három-négy éven belül az indiai gazdaság növekedésének üteme éves szinten kétszeresen meghaladhatja a kínait,
mint ahogy a reálgazdaságban is „nagyon komoly előrelépések vannak” Indiában. A dél-ázsiai országban korábban hosszú időn át jelentős infrastrukturális hiányosságok voltak, az elmúlt években azonban autópályákat és repülőtereket is építettek. A helyi vasúti hálózat azonban fejlesztésre és bővítésre szorul. Összehasonlításképpen: Kínában csak a gyorsvasúthálózat 45 ezer kilométer.