eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Nyitókép: pixabay

Az árstop után elszabadulhat a liszt ára

Kétszáz forint fölé mehet a kilónkénti ár, bármikor szűnik is meg a hatósági ár, és tovább ronthat a helyzeten, ha sokáig tart az orosz–ukrán háború.

Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta a VG-nek, hogy bár a malmok jelentős része már most feltöltötte a búzakészleteit, hogy június végéig meglegyen az őrléshez szükséges alapanyaguk, az is biztos, hogy vissza fogták a termelésüket és június 30-ig kvótát határoztak meg.

A jelenlegi lisztárak körülbelül 100-105 ezer forintos tonnánkénti búzaárra vannak alapozva. Mivel a piacon most 130-135 ezer forint a búza ára, ez csak úgy tud kijönni, hogy benne vannak a múlt évről áthozott olcsóbb búzák is, és a drágábbak is. Amikor viszont már csak az elmúlt hónapokban vásárolt, drága búzából készül a liszt, a liszt mostani 155-165 forint körüli kilónkénti átadási árának 200-220 forint körülire kell emelkednie – mondta Lakatos Zoltán.

A gabonaipari szakember szerint ezzel párhuzamosan a fogyasztóknál is borítékolható az áremelés. Az árstop elvileg május 1-jéig él, annak feloldásakor jelentősen drágul a liszt a boltokban – persze, ha az árbefagyasztást meghosszabbítja a kormány, akkor ez később következik be. Az árstop feloldása miatti drágulás mellett a fogyasztóknak azzal is szembe kell nézniük, hogy a búza drágulása miatt június-július környékén további jelentős áremelkedés következik, amennyiben a malmok elérik a már említett 200-220 forint körüli átadási árakat.

A szakértő azt is elmondta, hogy bár a búza állapotáról még korai lenne nyilatkozni, de hála az esőnek idén közepes termés várható, így a kérdés nem az, hogy mennyi búza terem Magyarországon, hanem az, hogy mikor ér véget az orosz–ukrán háború. Ha nem, és szabad lesz az export, akkor óriási, az árakat tovább emelő hatással kell számolni, hiszen az ukrán és az orosz export kiesésével körülbelül 30 millió tonna gabona fog hiányozni a Közel-Keletről, Törökországból és az észak-afrikai országokból.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×