Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.76
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A Nébih szerint is jók a magyar saláták

Főleg jelölési hibákat talált a Nébih átfogó termékvizsgálata a zöldségkeverékeknél és a jégsalátánál. A hatóság elnök-helyettese az InfoRádióban azt mondta: 12 jégsalátát és 23 előrecsomagolt salátakeveréket vizsgáltak a laborokban.

Jordán László elmondta, a hatósági vizsgálat az előállítástól a becsomagolt, kész termékig vizsgálta a folyamatot. A higiéniai és az egyéb előírásoknak való megfelelés mellett laboratóriumi vizsgálatokat is végeztek, hogy mikrobiológiai szennyezéseket megtalálják, valamint nézték a növényvédőszer-maradékokat és azt is, hogy a csomagolóanyagból oldódnak-e ki káros anyagok.

A hatósági vizsgálat részét képezte ezen túl a jelölési megfelelőségek ellenőrzése. Itt találtuk a legtöbb problémát. Az előállítás és a laborvizsgálat során mindent rendben találtunk, a jelölések több mint felénél azonban volt rendellenesség. Eljárást is kellett indítani.”

Ha kisebb fajsúlyú volt, felszólítást fog kapni a gyártó a hiba kijavítására, súlyosabb esetén bírságot szab ki a hatóság – jelezte a Nébih elnök-helyettese.

A jégsaláta esetében a laborvizsgálati eredmények között olyan, ami jogsértést jelent: találtunk olyan növényvédő szerből származó hatóanyagot, ami Magyarországon nincs engedélyezve jégsalátára. Élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelent, a mennyisége sem volt problémás, de mivel nem engedélyezett, jogsértésnek minősül, el kell járnunk.”

Jordán László elmondta a jégsaláták vizsgálatánál nézték a küllemet; mennyire ép, egészséges a salátafej, nincs-e rajta barnulás, összetörve a levél, esetleg belekóstolt-e kártevő, de semmi ilyesmivel nem találkoztak.

Meg is kóstolták a salátákat, össze is hasonlították őket, az volt a legkedveltebb, ami nem volt kesernyés, üde, roppanós, lédús és finom volt.”

A Nébih elnök-helyettese kiemelte, összességében jók lettek az eredmények, élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentenek, bátran lehet fogyasztani, annál inkább, hiszen az egészséges étrend alapját jelentik a különböző saláták.

A vizsgált 35 salátából egy volt külföldi eredetű, tehát a hazai salátákat bátran lehet fogyasztani” - hangsúlyozta Jordán László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×