Infostart.hu
eur:
378.51
usd:
321.15
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nem kell tiltani a számítógép használatát a gyereknek

Nem kell tiltani a számítógép használatát a gyereknek

Bauer Béla szociológus szerint nem ördögtől való közel engedni a kisgyereket a digitális világhoz. A főiskolai docens az InfoRádiónak azt mondta: fontos, hogy eközben azokat az értékeket is átadjuk a gyerekeknek, amelyek alapján szeretnénk, hogy az eszközöket használják.

„A gyermekek életük első szakaszában a szüleiket próbálják utánozni, az ő mintájukat próbálják követni. Ha a szülők távolt tudják tartani magukat a virtuális tértől, akkor a gyerekek is távol maradnak. Ha viszont a szülők életének része ez a tér, akkor nem tudják megakadályozni, hogy ebbe a gyerekek is bekapcsolódjanak” - jelentette ki a szociológus.

Nem kell tiltani a számítógép használatát a gyereknek

Hozzátette, hogy ráadásul mivel bizonyos értelemben a gyerekek beleszülettek ebbe a világba, sokkal természetesebb a számukra az, hogy ezek az eszközök léteznek, így azt a tudást tovább is tökéletesítik, amit a szüleiktől kaptak.

Bauer Béla úgy véli, nem ördögtől való közel engedni a gyereket a digitális világhoz.

„Hiszen ha ez így lenne, akkor ördögtől való lett volna távol tartani a gyerekeket a játékszekerektől, a játékbabáktól, a játék kisautóktól is.

A gyerekjátékok mindig a felnőttek életét követik, a gyerekek pedig követik azt, amit a felnőttek csinálnak”

- indokolta a főiskolai docens.

A szociológus szerint az a fontos, hogy eközben azokat az értékeket is átadjuk a gyerekeknek, amelyek alapján szeretnénk, hogy az eszközöket használják.

Bauer Béla úgy látja, a szociális térnek a feladata, hogy rászoktassa a gyerekeket arra, hogy

bizonyos elvek mentén, és ésszerűen használják a játékokat és például gondolkodva közlekedjenek.

„Folyamatosan ott kell lenni a gyermek mellett, mert számára nagyon fontos mind az online, mind az offline világban, hogy elmesélje a megélt élményeit, azt, hogy mit játszott, milyen eredményt ért el benne. Ha a gyerek az offline térben játszik, és nem tudja elmondani az élményeit, az ugyanúgy negatívan hathat a világképére, mint ha ezt az online térben teszi” - emelte ki a főiskolai docens.

„A visszacsatolás gyakorlatilag a gyerekek értékrendjének, tudásának erősítése”

- hangsúlyozta a szociológus.

„Az online világ gyakorlatilag annyiban különbözik az offline tértől, hogy mindez egy virtuális térben történik, ami összekeverhető a valósággal. Egyébként a játék, a mese is összekeverhető a valósággal” - tette hozzá Bauer Béla.

„Úgy gondolom, hogy

minden olyan dolog, ami nincs szabályozva, ami nem egy értékrend átadásával történik a gyerek és a szülő között, az negatívan hat.

Pozitívan hat viszont, ha valami az értékrend meghatározásával, továbbadásával történik” - összegezte a szociológus.

Arra a kérdésre, hogy a gyerekeknek van-e szükségük mobilra, Bauer Béla úgy válaszolt, hogy ez nagyrészt a család elvárásaitól függ. A gyerekeknek, a fiataloknak ugyanis arra van szükségük, amit az a közeg közvetít feléjük, amiben élnek.

„Másrészt a gyerekeket körbeveszi a korosztályi közeg, és ha valaki ebben nem vehet részt – mert valami meg van tiltva neki –, akkor kimarad ebből a korosztályos közegből” - tette hozzá a főiskolai docens.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Öt tartományban rendeznek helyi parlamenti választásokat idén Németországban, és különösen a keletiekben a radikális jobboldali AfD befutónak számít. A CDU-elnök Friedrich Merz kancellár az ellenzéki pártot a konzervatívok „legveszélyesebb” kihívójának tekinti.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×