Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Vonatok a zalaegerszegi vasútállomáson 2020. január 9-én. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak a Zalaegerszeget érintő vasúti fejlesztésekről. A tájékoztatón Homolya Róbert, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a menetrendfejlesztés eredményeként 17-34 perccel csökkent Zalaegerszeg és Budapest között a vasúti közlekedés menetideje, a Göcsej Intercity (IC) vonatokkal 3 óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba.
Nyitókép: MTI/Varga György

Elmondta a Közlekedési Minisztérium, hogyan vizsgálja a mellékvonalak ügyét

Újabb hét vasúti mellékvonalat zárna be a kormány szeptember elsejétől, köztük több nagy forgalmút – értesült a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet. Az Építési és Közlekedési Minisztérium ezzel szemben arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy nem született ilyen döntés.

A MÁV augusztus 1-jétől tíz regionális vasútvonalon szüntette meg a közlekedést, ahol a vonatok helyett immár pótlóbuszokat vehetnek igénybe az utasok. A Közlekedő Tömeg civil szervezet szerdán közösségi oldalán közölte: értesüléseik szerint a vasúti közlekedésért is felelős Építési és Közlekedési Minisztérium azt tervezi, szeptember 1-jétől újabb 7 vasúti mellékvonalon állítja le a személyszállítást.

A szervezet információi szerint a Budapest elővárosi forgalmában is résztvevő Esztergom–Komárom, a Nyíregyháza elővárosi forgalmában résztvevő Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta, a Nyíregyháza–Tiszalök, a Bükk turistaforgalmában jelentős Eger–Szilvásvárad, a Somogy busszal is nehezen elérhető zsákfalvait kiszolgáló Siófok–Kaposvár, a Szentes–Orosháza, valamint a Kiskunfélegyháza–Lakitelek vasútvonalat zárnák be.

Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg alapító tagja azt mondta az InfoRádióban, hogy az Esztergom–Komárom vonalon jelentősen sűrített közlekedést vezettek be, aminek az lett a következménye, hogy az utasszám is nőtt. Arról is beszélt, hogy a bezárásra ítélt vonalak között több nagy forgalmú is van és szerinte a bezárással spórolni sem lehet, ugyanis a vasúti teherforgalom nem szűnne meg, így a pályát továbbra is fenn kell tartani.

„A mostani vonalbezárások egyik oka, hogy a MÁV-START-nál folyamatosan fogy az üzemképes dízelmotorvonatok száma” – tette hozzá.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium viszont cáfolta a Közlekedő Tömeg értesüléseit, a tárca részéről azt közölték az InfoRádióval, hogy

nem született döntés további mellékvonalak bezárásáról.

Mint fogalmaztak, nem egyes vonalak vagy vonalcsoportok, hanem a regionális vonalhálózat egészét illetően vizsgálják azt, hogy hogyan lehet a leginkább üzembiztos, kiszámítható és fenntartható közlekedést biztosítani az utasoknak.

Lázár János építési és közlekedési miniszter augusztus elején a Rádió7-nek adott interjújában azt mondta, az augusztus 1-jétől érvényes intézkedések is ennek a folyamatnak a részei. „Ez most egy próbálkozás, aminek féléves átfutási ideje van. Majd decemberben értékeljük, hogy ez működőképes-e vagy sem” – fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter kiemelte: nincs annyi erőforrásuk, hogy a Volánbusz és a MÁV szolgáltatásait párhuzamosan mindenhol magas színvonalon, biztonságosan és balesetmentesen tudják garantálni.

„Ennek az országban nem mindenütt és nem teljesen vannak meg a lehetőségei.”

Lázár János az interjúban arról is beszélt: azért harcol, hogy felújítsák a vasúti pályákat és új járműveket szerezzenek be. Augusztus 20-a után kerül a kormány elé az átfogó vasútfejlesztési terv, ehhez összesen 6 ezer milliárd forintra lenne szükség, így külső forrásokat kell szerezni, mert a költségvetésben ehhez nem áll rendelkezésre elég pénz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×