Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Spohn Márton: a MÁV a saját szabályai mellett az uniós jogokat is megsértette

Több polgármester, köztük fideszes város- és településvezetők fordultak Lázár János építési és közekedési miniszterhez, hogy vonja vissza a vasúti mellékvonalak bezárásáról hozott döntését.

Mint korábban arról az Infostarton beszámoltunk, augusztustól tíz vasúti mellékvonal megszüntetéséről döntött a MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium.

"Még most is lehet jegyet venni a bezárt vasúti mellékvonalakra, ami már önmagában mutatja, hogy ilyen kapkodással való tervezés nem vezethet semmi jóra. Ezzel egyébként a MÁV a saját szabályait is megszegi, mert még ilyen sajnálatos menetrendi változásokat is két héttel korábban közzé kéne tenni" – mondta az eset kapcsán az InfoRádióban Spohn Márton, a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke.

A MÁV a honlapján közzétett közleményében tagadja, hogy ez az intézkedés amiatt lenne, mert egy mellékvonali Bz motorvonata a hetekben meghibásodott, és a kifolyt hűtővíz utasokat forrázott le. Általánosságban mondják, hogy túl kevés motorvonatuk maradt.

"Most a MÁV azzal védekezik, hogy a régi motorvonatokat új, alacsonypadlós, légkondicionált buszok váltják, amire semmilyen garancia nincs"

– jegyezte meg Spohn Márton. Úgy véli, a helyes lépés az lett volna, ha a kiöregedett 40 éves motorvonatokat új, alacsonypadlós, légkondicionált motorvonatok váltják, mint ahogy ez a környező országokban történik. Nemcsak Nyugat-Európában, hanem Csehországtól Romániáig mindenhol.

A MÁV a saját szabályait is megszegi, állítja tehát az egyesület, amelynek "nincsenek illúziói" azzal kapcsolatban, hogy ha panaszt tennének, annak bármilyen foganatja lenne. Sokkal fontosabbnak gondolják, hogy egy 2019 óta hatályban levő uniós jogszabályt is megszegtek ezzel az eljárással, hiszen "az Európai Unióban már nem úgy van, hogy az állami cégek egyfajta kegyként gyakorolják a közszolgáltatásokat." Ehelyett annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabb áron a legjobb minőséget kapják az utasok, az állami szolgáltatók meglévő szerződésének kifutásával párhuzamosan pályáztatják meg a közszolgáltatásokat, amin persze az állami szolgáltató is indulhat. De ezt a lépést most kihagyták.

"Nem is a MÁV-nak lenne szabad így döntenie, hanem a szolgáltatásait megrendelő Építési és Közlekedési Minisztériumnak. Ha ők úgy gondolják, hogy vasút helyett buszt akarnak járatni, akkor a buszos szolgáltatást is meg kéne pályáztatniuk.

Ha meg pályázat, akkor miért nem a vasúti szolgáltatást pályáztatják meg, ahol a MÁV-on kívül más vasúttársaságok is indulhatnak?"

– vetette fel Spohn Márton.

Hozzátette: Szlovákiában, Csehországban és Romániában is már bevett gyakorlat, hogy regionális vonalakat – ugyanazért az állami támogatásért, amivel most a MÁV üzemeltet – más magánszolgáltatók modernebb eszközökkel, magasabb szolgáltatási színvonallal szolgálják ki.

Mint mondta, hivatalos bejelentést tett a Közlekedő Tömeg az Európai Bizottság tagállami szabálytalanságokat bejelentő felületén. Ezzel kapcsolatban sincsenek nagy reményeik, hiszen ez "hosszú és unalmas folyamat", viszont remélik, a nagyobb nyilvánossággal a döntéshozók rákényszerülnek, hogy bezáráson kívül a másik opciót, a nyilvános pályázat meghirdetését választják.

"Azt látjuk, hogy ez az opció fel sem merült, a döntéshozók reflexből cselekednek. Hiába telt el azóta közel húsz év, úgy gondolják, ha 2007-ben és 2009-ben megtehették – amikor szintén nagyon káros intézkedésekkel lehetett mellékvonalat bezárni –, most ugyanúgy megtehetik, de szerencsére most már vannak olyan uniós jogszabályok, amelyek ilyen elbaltázásokat szabályosan nem tesznek lehetővé" – zárta gondolatát a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×