A legfiatalabb F1-es világbajnok a mexikóvárosi futam leintése után még arról beszélt, hogy nem találja a szavakat és egyelőre csak próbálja feldolgozni a történteket. Nem sokkal később aztán már bőbeszédűbben és boldogan nyilatkozott.
„Hihetetlen szezon volt, az pedig egészen csodálatos, hogy most Maxszal és Lewisszal állhatok együtt a dobogón itt Mexikóban” – mondta Antonelli, aki harmadik lett a vasárnapi viadalon, melyen Max Verstappen (Red Bull) győzött, Lewis Hamilton (Ferrari) pedig második lett.
„Várom, hogy a jövőben is csatázni tudjunk egymással” – tette hozzá a Forma–1 történetének harmadik olasz világbajnoka, utalva a rutinos vetélytársakra, a négyszeres vb-győztes Verstappenre és a hétszeres bajnok Hamiltonra.
„Ezen a hétvégén valamivel feszültebb voltam a korábbiakhoz képest, de nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült véghez vinnünk, amit elterveztünk, és innentől nyugodtabban élvezhetjük az idény hátralévő részét” – nyilatkozott olasz zászlóba burkolózva Antonelli. Őt megelőzően legutóbb Alberto Ascari nyert olasz színekben vb-címet az F1-ben 1953-ban.
„Az utolsó körben egy kicsit visszavettem, mert egész egyszerűen nem láttam jól a pályát. Kissé elérzékenyültem, szóval jó érzés volt célba érni” – vallotta be később a futam utáni sajtótájékoztatón Antonelli, aki a leintést követő métereken a sírástól először még nem is tudott válaszolni a csapatrádión neki gratuláló versenymérnökének és csapatfőnökének.
A friss vb-győztes elárulta, megtartja a 12-es rajtszámot, nem tart majd igényt a világbajnokoknak járó egyesre, egyfelől azért, mert babonás, másfelől pedig azért, mert alázatos akar maradni.
„Maradok 12-es, mert ez a szám nagyon különleges a számomra, ugyanakkor az egyik módja annak, hogy alázatos és szerény maradhassak. Mindemellett úgy érzem, hogy ha megtartom az eddigi rajtszámomat, azzal lehetővé válik, hogy új kiindulópontot találjak, amelyre ismét építkezhetek és megpróbálhatok fejlődni. Ráadásul nagyon babonás vagyok, és az egyes szám sosem hozott szerencsét nekem” – magyarázta.
„Bármikor is egyesre váltottam, minden nagyon rosszra fordult, ezért ez még egy ok, hogy 12-es maradjak”
– tette hozzá.
Antonelli arról is beszélt, hogy a hétvégén sorra kerülő Brazil Nagydíjon különleges sisakban versenyez majd példaképe, az 1994-ben Imolában tragikus körülmények között elhunyt háromszoros világbajnok Ayrton Senna emlékére. Antonelli az imolai pálya közelében elhelyezkedő Bolognában született, s ő az első az F1 történetében Senna 1988-as vb-diadala óta, aki 12-es rajtszámmal hódította el a trófeát.




