Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.92
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő Bakos Ilona háziorvos (j) fogadja a betegek telefonhívását miskolci rendelőjében 2020. március 24-én. A háziorvosok lehetőség szerint csak telefonon tartják a kapcsolatot a betegeikkel. Csak nagyon indokolt esetben tanácsos a betegeknek személyesen felkeresni őket.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Békássy Szabolcs háziorvos: a járvány tudatosabbá tette a betegeket

Az országos kollegiális vezető háziorvos az InfoRádióban úgy vélekedett, a gyógyszerhasználat és az egészségtudatosság minősége nagyot fejlődik most.

Megmaradnak a telemedicinális szolgáltatások a koronavírus-járvány után is, és ezeknek csak egy része a telefonos gyógyszerfelírás - mondta az InfoRádiónak Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos, részben megerősítve a Kásler Miklós erőforrás-miniszter által korábban bejelentetteket. Hozzátette: a lehetőséget ráadásul nem kötötték a pandémiához, vagyis az után is megmaradhat.

Bevezetését már nagyon várták az orvosok, hiszen például a rendszeresen szeredett gyógyszerek felírása miatt nem volt szükséges személyesen felkeresni az orvost. Ez nem jelenti azt természetesen, hogy a páciens kiesik az orvos látóköréből, hiszen e betegeknél amúgy is rendszeresen kötelező bizonyos vizsgálatok elvégzése – hangsúlyozta a szakember.

"Korábban banális egészségügyi problémákkal is felkeresték a páciensek az orvosokat, de a szakma a koronavírus-helyzetben elérte ennek visszaszorulását, illetve a betegek is megfelelően lettek edukálva, és nem feltétlenül keresik fel orvosaikat olyan problémákkal, amelyekkel korábban hozzájuk fordultak. Megtapasztalták például, hogy

kisebb légúti problémák ellátása kiválóan működik személyes megjelenés nélkül is"

- fogalmazott a háziorvos.

A rendszer tehát annyival lett könnyebb, hogy nincs annyi személyes orvos-beteg találkozás, a betegellátás "mennyiségileg" viszont nem csökkent.

Békássy Szabolcs úgy gondolja,

a gyógyszerhasználattal kapcsolatban is tudatosabbak lettek a betegek

az elmúlt időszakban, illetve sokkal tudatosabbak lettek az emberek a testükkel, egészségükkel, betegségükkel kapcsolatban is.

A Kásler Miklós tárcavezető által bejelentett rendelet deklarálja, hogy nemcsak az minősül egészségügyi szolgáltatásnak, ha a beteg befárad a rendelőbe, hanem a távkonzultációs ellátások is, amelyek nem igényelnek személyes jelenlétet. Ennek egy része tehát az elektronikus receptek telefonos igénylésen keresztüli felírása.

A változást bár a koronavírus-járvány indukálta, de nem csak arra az időre szól, amíg a védekezés zajlik, az intézkedés marad, veszélyhelyzettől függetlenül jogosítvány marad az orvosok kezében.

Mire terjed ki a telemedicina lehetősége?

Magasabb szintén deklarálták, mi számít telemedicinának azzal, hogy a Magyar Közlönyben megjelent a vonatkozó Emmi-rendelet. E szerint egy adott szakterület szakorvosa, egészségügyi szakdolgozója infokommunikációs eszköz segítségével személyes jelenlét nélkül is

a) diagnózist, terápiás javaslatot állíthat fel,

b) tanácsadást, konzultációt végezhet,

c) betegirányítást láthat el,

d) beutalót adhat,

e) gondozást láthat el,

f) terápiát, rehabilitációs tevékenységet végezhet,

g) gyógyszert írhat fel,

h) elektronikus vényen rendelhető gyógyászati segédeszközt írhat fel.

Minderre akkor van lehetősége, ha az ellátás sajátosságai és orvosszakmai megítélése lehetővé teszik, illetve ha közben megfelel az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény előírásainak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×