Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
310.55
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
fotó: Infostart
Nyitókép: fotó: Infostart

Megválaszolták, hogy temetkezhetünk-e a Balatonba

Lehet a hamvakat a Balatonba szórni, de csak meghatározott időben, engedély alapján, és megfelelő urnában.

A hamvak szórását, a „vízi temetkezést” sokan úgy képzelik el, hogy a hamvakat egyszerűen szétszórják a víz felett, amit majd a szél a víz felé terel. Ez azonban tévhit, ráadásul a jogszabályok sem engednek ilyen jellegű hamuszórást - írja a zaol.hu.

Az engedélykérésben szerepelnie kell az elhunyt nevének és születési dátumának, a kérelmező adatainak, továbbá a tervezett szertartás helyének és időpontjának pontos megjelölésének.

A Balaton esetében az engedélyt a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság adhatja meg.

A lap megkeresésére az alábbi választ adták: "általános feltétel, hogy a temetkezés ezen módja nem sérthet vízgazdálkodási és vízvédelmi érdeket. A kérelmek elbírálása egyedileg történik".

A hamvak jellemzően egy vízben lebomló urnában kerülnek a vízbe, amely a tófenékre süllyed, majd idővel lebomlik.

A turisztikai szezonban (tehát legközelebb 2025. június 1. és augusztus 31. között) a hamvak vízbeszórásával történő temetkezések a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő nagytavakon nem engedélyezettek, így a Velencei-tó mellett a Balatonon sem.

A Balaton környékén is találhatók olyan kijelölt szóróparcellák a temetőkben, ahol a hamvak természetközeli módon helyezhetők végső nyugalomra.

Címlapról ajánljuk
Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.

Igazi „nagyágyúk” távoznak a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát. A KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×