Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszél a szíriai hivatali partnerével, Fejszál Mekdaddal tartott közös sajtóértekezletükön a moszkvai külügyminisztériumban 2022. augusztus 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Natalija Kolesznyikova

Szergej Lavrov: ha és amikor a nyugatiak megérnek…

Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva folytatná a párbeszédet, de levonta a következtetéseket a Nyugat korábbi magatartásából.

"Szeretném külön hangsúlyozni, hogy nem zárkózunk el a Nyugattal folytatandó párbeszédtől, bár természetesen levontuk a kellő következtetéseket abból, ahogyan a nyugati szomszédok egyik napról a másikra feladták ígéreteiket és vállalásaikat, a velünk kötött összes megállapodást, és ahogyan aláásták az irántuk való bizalmat" - mondta Lavrov.

Azt hangoztatta, hogy "ha és amikor (a nyugatiak) megérnek majd a kapcsolatok helyreállítására és a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös érdekegyensúly elvein alapuló kapcsolatok kiépítésére", akkor Oroszország

"saját nemzeti érdekei alapján fogja meghatározni, hogyan kezelje ezeket a javaslatokat".

Emlékeztetett rá, hogy júliusban az ENSZ Biztonsági Tanácsa orosz elnökség alatt nyílt vitát tartott az államok együttélésének elveiről a többpólusú világban. Ezt az eszmecserét Moszkva más multilaterális platformokon is folytatni fogja, a többi között a G20-csoport Rio de Janeiróban esedékes csúcstalálkozóján, ám a párbeszéd kormányközi, hivatalos szinten Lavrov szerint "nem halad túl jól". Ezért a Nyugatot hibáztatta, "amely továbbra is megpróbál egyoldalú előnyöket szerezni magának, nem riad vissza semmilyen módszertől, beleértve (…) a nemzetközi szervezetek titkárságainak privatizálását".

Arra reagálva, hogy az ENSZ-főtitkár szóvivője az orosz-észak-koreai katonai együttműködéssel kapcsolatban mély aggodalmát fejezte ki az ukrajnai válság nemzetközivé szélesedése miatt, Lavrov úgy vélekedett, hogy a világszervezet apparátusának csúcsán "az ENSZ Alapokmányt teljességében kell elolvasni, nem pedig csak azt a részt, amelyet ma ezzel a konfliktussal kapcsolatban hangsúlyozni akarnak". Hangot adott álláspontjának, miszerint António Guterres főtitkár elkésett az aggályával, mert a nemzetközivé válás

"csak három évvel azt követően jutott az eszébe, hogy a Nyugat felkészítette Ukrajnát a háborúra, és közvetlenül a terepen irányítja ezt a háborút".

Azt állította, hogy az angolszászok "öngyilkos kalandra" készítik elő a kontinentális Európát egy Oroszországgal való közvetlen fegyveres konfliktus formájában, abban a helyzetben, amikor majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendszere megbukik. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy számos európai ország jelenlegi uralkodó elitje nyilvánvalóan nem látja a jövőjét egy többpólusú világban, és "a tengerentúli hegemóntól" várja a megváltást.

Kifogásolta, hogy NATO-tagállamai a területüktől távol, az ázsiai-csendes-óceáni térségben, a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban úgynevezett "védelmi harcok" megvívására készülnek. Ezt "a semmibe vezető útnak" nevezte.

"Az amerikaiak azonban céltudatosan vezetik a NATO katonai infrastruktúráját a Csendes-óceán vizeire, nem titkolva, hogy a feladat a Kínára, Észak-Koreára és Oroszországra gyakorolt nyomás növelése"

- hangoztatta az orosz külügyminiszter, aki szerint ez aláássa Délkelet-Ázsiában a regionális biztonság és együttműködés ASEAN-centrikus architektúráját, amelyet évtizedek alatt az egyenlőség, a kölcsönös érdekek és a konszenzus alapján építettek ki.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei az ASEAN körül kialakított nyílt mechanizmusok helyett "úgynevezett kis geometriájú szövetségeket hoznak létre, mint például az AUKUS, a QUAD, különböző négyes és hármas szövetségek Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland részvételével". Ezekbe, mint mondta, az ASEAN egyes tagjait is megkísérelik belevonni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×