Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Féloptimista a magyar turizmus

Budapesten pünkösdkor is nulla volt a szállodák kihasználtsága, de július-augusztusra akár a tavalyi év 70-80 százalékos foglalási számait is hozhatja a szektor országosan – mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Vegyes tapasztalatokról lehet beszámolni - kezdte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A pünkösdi hétvégén is voltak vidéki szállodák, amelyek már egészen jó, 50-60 százalékos foglaltsággal működtek, egy-két balatoni ház még ennél kicsit jobban teljesített, de sok hotel csak 15-20 százalékos foglaltsággal bírt. Flesch Tamás kiemelte: Budapesten viszont nulla volt a foglaltság május utolsó hétvégéjén.

"A foglalásokon az látszik, hogy július-augusztusra már elindulnak.

Akik mernek utazni, azokat nagyjából nem igazán zavarja a kialakult helyzet. Sőt, inkább azt mondják, hogy jó lenne, ha már a személyzetnek se kellene maszkot hordania és nem lenne a védőtávolság" - mondta Flesch Tamás.

Szavai szerint úgy tűnik, hogy az emberek - aki utazik - viszonylag hamar elfelejtik, hogy mi történt. Aki meg nem utazik, az meg valószínűleg egy jó darabig még nem fog utazni, mert úgy gondolkodik, hogy egyelőre nem meri ezt megtenni - tette hozzá az elnök.

Egészen biztosak benne, hogy az idei év a belföldi turizmusról tud csak szólni. "Ami egyébként nagyon jó, és a SZÉP-kártyának a jótékony hatása is biztosan segít majd a belföldi szállodáknak. Azt gondoljuk, hogy

a nyáron egészen elfogadható foglaltság lesz, reményeink szerint a tavalyi évinek 75-80 százalékát is fogja majd hozni,

ami ahhoz képest, hogy egy-két hónappal ezelőtt hogyan állt a szállodaipar, elfogadható számnak tűnik" - jelentette ki Flesch Tamás.

Az elnök szerint korai még arról beszélni, milyen hatása lesz a járványnak a szektor munkaerőpiacán. Úgy fogalmazott, hogy

rövid távon lehet találni alkalmazottakat, közép-hosszú távon nem tudják, hogyan alakul.

Vannak olyanok, akik elmentek más szektorokba, és nem tudni, hogy vissza fognak-e térni a turizmusba. Vannak, akik már elindultak Ausztriába, ahol korábban is dolgoztak.

"Ettől függetlenül bizakodóak vagyunk, hogy ahogy folyamatosan nyílnak a szállodák és vendéglátóipari egységek, lesz megfelelő mennyiségű és képzett munkaerő" - mondta Flesch Tamás.

Úgy fogalmazott, azt még nem lehet látni, hogy pontosan mi fog történni, de féloptimista az ágazat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×