Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
323.35
bux:
147448.44
2026. november 5. csütörtök Imre
Fürdőzők a Balatonban Balatonlellén 2018. július 14-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Szakemberek: még az is lehet, hogy ugyanannyian lesznek a Balatonnál, mint tavaly

A külföldiek távolmaradnak a magyar tengertől, az óvatos magyarok pedig nem merészkednek külföldre, ez lehet a balatoni vendéglátás reménye idén nyáron.

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke bízik abban, hogy nem lesz lényeges különbség az elmúlt évek és az idei esztendő balatoni turisztikai teljesítménye között, sőt úgy véli, hogy az őszi szezon erősebb lehet a korábbiaknál.

Hoffmann Henrik összességében nem számít jelentős áremelkedésre, de véleménye szerint a szálláshelyek árai a kapacitás-kihasználtsággal összefüggésben emelkedhetnek.

"Minden szakember azt várja, hogy a belföldi úti célok fel fognak értékelődni, hiszen

fontos a biztonságérzet,

és ott érezzük magunkat biztonságban, ahol ismerjük a körülményeket, ahonnan eljutnak hozzánk könnyen a hírek" - vélekedett az elnök az InfoRádiónak nyilatkozva.

Szerinte a balatoni turisztikai szolgáltatók készen állnak rajta, hogy a június 15. és augusztus 30. közötti csúcsidőszakban biztonságosan fogadják a pihenni vágyókat, és bízik abban, hogy az embereknek nem ment el az utazási kedvük.

Sőt, azt javasolja, hogy aki teheti, minél előbb foglaljon, mert most még olcsóbban is hozzá lehet jutni jó lehetőségekhez.

"Sokan használnak dinamikus árazást, amilyen a repülőjegyeknél is van.

Mindig attól függ egy szálláshely ára, hogy azt mikor foglalták" - hangsúlyozta.

A figyelem idén - épp a biztonságos távolság miatt - szerinte a Balaton rejtett kincsei felé fordulhat, nem feltétlenül a strandok lesznek tele, mint inkább a kirándulóhelyek.

Hasonló nyár jöhet, mint a tavaly

Szigliget polgármestere, Balassa Balázs - aki a Balatoni Szövetség társelnöke is -, az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a növekvő belföldi turizmus akár pótolhatja is a külföldről érkező vendégek hiányát, ugyanakkor a korlátozások hatásai szerinte is érezhetők lesznek.

"Külföldi turisták nem érkeznek, ugyanakkor a magyar turisták nem fognak külföldre menni akkora számban, így sokan itt tervezhetnek kikapcsolódni" - utalt a balatoni reményekre a településvezető, aki a tavalyi vendégszám megismétlődésében is bízik.

Azt, hogy korlátozzák a beengedhető vendégek számát, a turisták és a strandüzemeltetők is megérzik majd - vélekedett.

Amiatt, hogy fele annyi vendéget engedhetnek be a szigligeti strandra, 20-30 millió forintos bevételkieséssel számol a község önkormányzata, hiszen a korábbi vendégforgalom felét bonyolíthatják a biztonságos távolság szabályai miatt. A strandbelépők árai emeléséről már tavaly döntöttek, és a járvány hatására nem változtattak ezen.

Az áremelkedést egyébként szerinte az is befolyásolja majd, hogy válság végén vannak a fogyasztók is, nem engedhetnek meg maguknak bármekkora költést, ezt pedig a kínálat is tudja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×