Lekvárfőzés mint közösségi ügy

Saly Noémi szerint rengeteg előnye van a befőzésnek, olcsóbb, bulis elfoglaltság és még közösséget is épít.

„Azért kell befőzni, mert a bolti lekvárok 90 százaléka ipari szemét, a maradék pedig méregdrága ahhoz képest, amibe a házi lekvár kerül. A lekvárfőzés, ha az ember jól szervezi, lehet családi buli: jól bele lehet vonni a gyerekeket,

gyümölccsel babrálni minden kölyök szeret.

És be lehet vonni a házastársat is. A könyv előszavába valami olyat írtam, hogy a lekvár a családtagokat is úgy tartja össze, mint a puszedli két felét.

Családi, közösségi ügy tud lenni.

Híve vagyok annak, hogy a dolgokat egye és tegye el, amikor az idejük van. Rá kell szánni azt a fél napot és hatalmas örömforrás

a leggázabb téli hónapokban lekapni egy eper- vagy meggydzsemet, buli.”

A Spájz című könyv szerzője szerint környezettudatos választás a házi lekvár a távolról ideszállított, különféle technológiákkal tartósított vagy éppen utóérlelt, és sokszor nem is jóízű termékekkel szemben. Saly Noémi arról is beszélt, hogy kedvet szeretne csinálni az olvasóknak a kísérletezéshez, még ha vannak is receptek, amelyeken nem érdemes már változtatni.

„Játsszunk! A főzés szerintem egy rendkívül kreatív valami. Nem lehet azonban ennyit variálni a cukrászati receptekkel, mert ott az ember hidegen összekeveri a hozzávalókat, berakja a tepsibe és imádkozik. Ott nem helyettesíthető büntetlenül a vaj zsírral vagy olajjal, azt kell csinálni, ami le van írva, az többnyire úgy jó.

De a főzésnél, amikor kint van a gázon a cucc én meg vele szemben egy kanállal, akkor sokkal szabadabb vagyok.”

Az irodalom- és művészettörténész, Budapest-történész az Arénában hangsúlyozta: arra biztatja a szülőket, hogy a főzést ismertessék és szerettessék meg a gyerekekkel.

Kávéház mint napköziotthon

„A régi idők kávéházain kívül az étterem és a vendéglátás összes többi formája arról szól, hogy az ember bemegy, a szükségleteit kielégíti, fizet és távozik. A kávéház napköziotthon volt, az ember bement és ott létezett. Az másodlagos dolog volt, ha megszomjazott, megéhezett, ihatott, ehetett valamit.

Fontosabb volt az információ megszerzése és megosztása.

Nemcsak az írók, költők használták munkahelyként a kávéházat, sokan ott tárgyaltak, onnan működtették az üzletüket. Krúdy leírta, hogy fiatal orvosok, ügyvédek, akiknek a kezdeti években nem volt pénzük irodára, ott rendeltek.”

Pincérek mint "ember-szakemberek"

Saly Noémi a jó pincért igazi "ember-szakembernek" tartja. Hozzátette, nagyon nehéz, fárasztó, nagy állóképességet igénylő, embert-próbáló munka a felszolgálóké.

„A mostani felszolgálók – szegények, nem nagyon jó nekik, mert ahogy az emberek elfelejtettek kávéházi vendégnek lenni, a vendéglátósok pedig kávésnak lenni, nekik meg sem tanítják a szakma szépségeit. Borzasztó fárasztó, nagy állóképességet igénylő munka, sok kilométert gyalogolnak, csúszós, forró tálakkal a kezükben. Nagyon jó memória kell hozzá és a rettenetesen hülye vendégekkel való foglalkozáshoz pedig pszichiáteri végzettségre is szükség lenne. A jó pincért én ember-szakembernek nevezem, de erre nem tanítják meg őket igazán, és nincsenek is már meg a példaképek, a régi kávéházak híres főpincérei.”

Saly Noémi hangsúlyozta, nagyon tiszteli a pincéreket, és a „vendéglátás közkatonáit”. Hozzátette, szomorú, hogy a séfek, a legjobb szakácsok és pincérek kénytelenek elmenni.

„És már majd az ő tapasztalataik sem adódnak át a fiatalabb generációra, az baj.”