Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pxhere

Uniós források elapadása: a miniszteri biztos szerint van még remény, politikai és jogi vonatkozásban is

A jogállamisági viták elhúzódása miatt Magyarország több mint egymilliárd eurónyi uniós forrást vesztett el 2024 év végével. Petri Bernadett uniós szakértő, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos szerint ugyanakkor még van politikai és jogi lehetőség arra, hogy az ország megszerezze a pénzeket.

A folyamat azzal indult, hogy az Európai Unióban megalkották a jogállamisági kondicionalitási rendeletet, ami különböző politikai elvárásoktól tette függővé az uniós forrásokhoz való hozzájutást. Ezt követte 2022-ben az a határozat, amelynek a keretében felfüggesztették a Magyarországnak járó uniós források 55 százalékát. A határozat hatályba lépése után elkezdődött a hosszú huzavona a magyar kormány és Brüsszel között, aminek eredményeképpen a források egy jelentős részét feloldották, hiszen Magyarország számos olyan vállalást teljesített, ami ezt lehetővé tette – mondta Petri Bernadett az InfoRádióban. Brüsszel azonban újabb és újabb elvárásokat támasztott, és ennek a következménye, hogy most

patthelyzet alakult ki a forrásokkal kapcsolatosan, amelyet az új tárgyalások tudnak majd feloldani idén, ez hozhat változást, új lendületet ebben az ügyben

– vélekedett az uniós szakértő.

Mint mondta, nagyon komplex a feltételrendszer, 54 feltétel és 27 szupermérföldkő szerepel a teljes kohéziós forrásfelfüggesztési ügyben. Ezek úgynevezett horizontális feljogosító feltételek, amelyekkel kapcsolatosan vita van jelenleg a magyar kormány és az EU között, és ebbe tartoznak például olyan politikai kritériumok is, mint például a gyermekvédelmi törvény, amivel kapcsolatban Brüsszel számos jogállamisági kifogást támasztott, és egy per is folyamatban van.

Nem állítható tehát a szakértő szerint, hogy ez csak a modellváltó egyetemeknek az ügye. Az része ennek a csomagnak, ugyanakkor itt az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos elvárások is voltak, ezeket is teljesítette a kormány, ahogy a közbeszerzéssel kapcsolatos elvárásokat is. Ezért

"kormányzati oldalról nem értelmezhető, hogy az Európai Unió mit kifogásol még, hiszen a 2022-es határozatban szereplő elvárásoknak a kormány minden szempontból eleget tett"

– hangsúlyozta a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Korábban 12 milliárd euróhoz már hozzájutott az ország. Most a teljes szóban forgó összeg hatmilliárd euró, abból egy egymilliárd euró körüli összeg kérdéses azért, mert december 31-ig lehetett lehívni ennek a kötelezettségvállalását, illetve teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek a kötelezettségvállalással kapcsolatosak.

A miniszteri biztos azonban lát esélyt arra, hogy ez a pénz még megszerezhető. Véleménye szerint politikai és jogi útja is van annak, hogy valamilyen megállapodás jöjjön létre.

"A 2022-es határozatban 2024. december 31-e valóban határidőként jelent meg, de hogy ez mennyire jogvesztő határidő, az annyiban is kérdéses, hogy az Európai Bíróság előtt jogi úton még mindig érvényt lehet szerezni a magyar igényeknek. Gyakorlati szempontból pedig mivel az eddig lehívott források felhasználásában nagyon jól teljesít az ország, nem érezni az összeg hiányát. A politikai rendezés pedig azért releváns, mert új pénzügyi keret tárgyalási mechanizmusa indul el idén május-június környékén. Ekkor minden kormány kiteríti a lapjait a tekintetben, hogy milyen elvárásokat támaszt az új MFF-fel (az EU hosszú távú, hétéves költségvetésével) kapcsolatban.

Annak érdekében, hogy arról megállapodás születhessen, több mozgástér van a tárgyalásra"

– vázolta a magyar terveket a miniszteri biztos arra vonatkozóan, hogy esetleg politikai úton is nyomást gyakorolhatnak és a megegyezés felé terelhetik a visszatartott uniós pénzekkel kapcsolatos vitát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×