Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Megint nem döntöttek az északi Duna-hídról

Ismét elhalasztotta a Fővárosi Bíróság a döntést az északi Duna-híd ügyében. A halasztásra azért került sor, mert egy civil szervezet közölte: a felperes oldalán beavatkozóként venne részt az eljárásban.

A Szigetmonostor önkormányzata és a Közlekedési Főfelügyelet között tartó közigazgatási perben azért nem született ítélet, mert egy civil szervezet jelezte: felperesi oldalon beavatkozóként szeretne részt venni az eljárásban.

Marosi Ildik, az ügyben eljáró bíró hangsúlyozta: az érintett civil szervezet képviselője csak írásbeli kérelmet nyújtott be és nem jelent meg a tárgyaláson, azért azt el kellett halasztani.

Szigetmonostor önkormányzata azért indított pert a Közlekedési Főfelügyelet ellen, mert az engedélyezte az M0-ás autópálya északi Duna-hídjának megépítését, de a felperes szerint az eljárásnál nem vettek figyelembe egy környezetvédelmi szakhatósági engedélyt.

Ebben az önkormányzat képviseletében eljáró Pintér István ügyvéd szerint az szerepelt, hogy a nagy híddal egy időben egy másik, kis híd megépülésére is szükség van, ami a szigetmonostoriak szerint megkönnyítené a közlekedést.

A település önkormányzata és a Közlekedési Főfelügyelet között húzódó perben már csak a nyári tárgyalási szünetet követően, augusztus végén születhet döntés.

Címlapról ajánljuk
Kína két vállra fektette Európát a globális autóipari piacon

Kína két vállra fektette Európát a globális autóipari piacon

Átalakulóban vannak az erőviszonyok az autóipar globális piacán. A mérleg nyelve ezúttal először Kína javára billent, legalábbis ami az Európai Unió országainak piacát illeti. Tavaly első ízben fordult elő, hogy az ázsiai óriás több autót exportált a tagországokba annál, mint amennyit onnan importált.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×