Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Tűzoltó oltja a Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központjának lángokban álló tetőszerkezetét 2024. szeptember 6-án.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Fontos bejelentés a kiégett miskolci barlangfürdőről

Újjá fogjuk építeni a Miskolctapolcai Barlangfürdőt - mondta szombaton Miskolc megválasztott, október elején hivatalba lépő polgármestere a pénteken kigyulladt barlangfürdőnél tartott sajtótájékoztatóján. A barlangfürdő tetőszerkezete teljesen leégett.

Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület-Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a rekonstrukciós munkálatok során végig kell gondolni, miként tudják még szebbé és jobbá tenni a fürdőt.

Leszögezte, a biztosításon felül

kormányzati segítségért fog fordulni,

mert kieső turisztikai bevételekről, illetve az ott dolgozó emberekről van szó. A borsodi vármegyeszékhely megválasztott vezetője nyugalomra intett mindenkit és közölte, most a szakértői vizsgálatok következnek és csak utána tudják megállapítani a tűz okát és a keletkezett károkat.

Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város), Miskolc hivatalban lévő polgármestere azt mondta, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak a helyszínen.

Emlékeztetett arra, hogy 27 évvel ezelőtt a város egy másik ikonikus épülete, a Deszkatemplom semmisült meg egy tűzesetben. Mint mondta, péntek este óta a két polgármester számtalan felajánlást kapott a káreset kapcsán.

Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, gondoskodnak a munkavállalókról és átszervezésekkel biztosítják azt, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek.

Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője úgy tájékoztatott, hogy a tűzoltókhoz este fél 8 után érkezett a riasztás arról, hogy a barlangfürdő aquaterápiás részlegének második emeletén tűz keletkezett, ami később a tetőszerkezetre is átterjedt.

Közlése szerint a tető sajátosságai és a rendkívüli forróság nehezítette az oltást. A munkálatokban tíz járművel negyven tűzoltó vett részt, a miskolciak mellett Kazincbarcikáról, Tiszaújvárosból és Mezőcsátról érkeztek tűzoltók. A lángokat éjfél után sikerült eloltani, illetve a közeli erdőre való továbbterjedését megakadályozni. Személyi sérülés nem történt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×