eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Balla Eszter, a 6SZÍN társulat színésze (j), miután átvette a Kaszás Attila-díjat a Szegedi Nemzeti Színházban 2024. augusztus 30-án. Mellette a díj másik két jelöltje, Ecsedi Erzsébet (b) és Tóth Ildikó.
Nyitókép: Lehoczky Péter

Balla Eszter: a Kaszás Attila-díj a közösségformáló munkámat is elismeri

Váratlanul érte és nagy megtiszteltetésként éli meg, hogy a Kaszás Attila-díj idei elismertje lehet – mondta az InfoRádióban Balla Eszter. A színművész a jó hangulatú közösségi létezés fontosságáról is beszélt, mert szerinte ez szorosan hozzátartozik a 2007-ben elhunyt színészről elnevezett díj szellemiségéhez.

"Igazság szerint nem is számoltam a jelöltség alatt ezzel a díjjal, egyáltalán nem is próbáltam vele foglalkozni, hogy esetleg én kaphatom meg, és az milyen érzés lenne" – mondta az InfoRádióban Balla Eszer színművész, a Kaszás Attila-díj idei nyertese. Váratlanul érte, hogy végül neki ítélték oda a díjat, mert, mint mondta, nagyon tiszteli a másik két jelöltet, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót, akikre emberileg is felnéz. Úgy fogalmazott: nagyon megtisztelő volt velük együtt jelöltnek lenni.

Kaszás Attilával kapcsolatban a közösségi médiában fogalmazott meg egy történetet, ami végig vele volt a jelöltsége alatt. Néhány nappal a színész halála utánra volt kitűzve egy zenés előadás, amiben közösen játszottak volna, és aminek a hanganyagát korábban már rögzítették. Így nem volt technika akadálya annak, hogy Kaszás Attila halála után is meg tudják tartani az előadást. Hozzátette,

a tragikusan fiatalon elhunyt színész a hangján keresztül így is eljátszotta a szerepét, ami különleges, megrendítő élmény volt minden résztvevőnek.

Balla Eszter szerint ez az élmény nagyon erősen összekovácsolta az akkor együtt dolgozó csapatot, érzékelték a színház erejét és varázsát. A színművész hozzátette, ez olyan élmény maradt benne, ami miatt Kaszás Attila mindig nagyon különleges helyet fog elfoglalni a szívében, és emiatt külön megtisztelőnek érezte, hogy ő vehette át a díjat.

A színművész elmondta, ritkán néz rá a saját pályájára, és akkor is más szemmel. Egy ilyen elismerés viszont egy kicsit megállítja az embert. Hozzátette, manapság ugyan sok a szabadúszó színész, de akkor is azt gondolja, hogy fontos a közösségi erő, a közösségben való létezés. Legyen szó akár egy színházi társulatról, vagy a háttérben dolgozókról, elmondása szerint ő mindig azon volt, arra törekedett, hogy mindenki jól érezze magát, szeresse a munkáját és örömmel végezze.

Kaszás Attila is a társulat építő ereje volt, példaértékű a közösségformálásban, és ezzel a díjjal a színművész úgy érzi, az ő hasonló munkáját is elismerik.

Balla Eszter kijelentette: nagyon boldog, hogy a Centrál Színház társulati tagja lehet szeptembertől. Jó érzés tartozni valahova, mert nagyon régóta volt szabadúszó, de ezen idő alatt sok tapasztalattal gyarapodott, sokfelé megfordult, számos helyen játszhatott különböző szerepeket.

Hozzátette, szabadúszóságának egyik oka az volt, hogy amíg a három gyermeke kicsi volt, addig nem tudta elképzelni, hogy egy színházi társulat sok idejét kösse le, ne magának ossza be az idejét. Most azonban, hogy a gyerekek már elég nagyok, megértik, ha az anyukájuk kicsit többet van távol esténként. Megjegyezte, neki viszont egy ideje már nagyon hiányzott, hogy társulati tag lehessen valahol, és boldoggá teszi, hogy a Centrál színház lett az "otthona".

Tíz éve már fordult meg ott előadásokban beugróként, és nagyon megszerette a Centrál Színház légkörét. Jelenleg három előadásban szerepel: Eliza szerepében a My Fair Lady-ben, a Fekete Péter színoperettben, illetve hamarosan, szeptember 14-én érkezik Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjának bemutatója, melyet izgatottan vár.

A Játék a kastélyban című darabról a színésznő elmondta, kihívást jelent számára a szerep. Nagyon szeret vígjátékot játszani, de Molnár Ferenc egészen különleges, mert zavarba ejtően jól ismeri a női lelket, a női és férfi nem különbözőségeit, konfliktusait. Igazából ténylegesen "csak eljátszani" kell a szerepet, bár nem mintha ez nem lenne elég kihívás. Hangsúlyozta, hogy ebben a darabban ő alakítja az egyetlen női szerepet, tehát erős az előadásban a férfi dominancia, viszont olyan kitűnő kollégákkal dolgozhat együtt, mint Alföldi Róbert, László Zsolt, Schmied Zoltán, Puskás Samu, Rada Bálint és Magyar Attila.

Úgy véli, mindegyik karakter telitalálat, rettentő szórakoztatónak tartja közvetlen közelről nézni a kollégái játékát. Elmesélte, hogy korábban már volt szerencséjük Szigligeten hét előadást tartani a várudvarban, 800 nézővel alkalmanként, így már van egyfajta nézői visszajelzés. Ám továbbra is izgatott a szeptemberi bemutató miatt, a próbák is izgalmasan zajlottak, amíg felkészítették az előadást, hogy a Centrál Színházban beltéren is tovább játszhassák.

Esedékes mozgóképes szerepléseiről elmondta, a TV2 S.E.R.E.G. című sorozatában fog feltűnni, melynek forgatása tavaly kezdődött, és egy kicsit átcsúszott idére is. Megjegyezte, a filmezés azért érdekes munka, mert abból a forgatást követően sokáig nem lehet látni semmit, így nagyon kíváncsi a végeredményre.

Az érkező sorozaton és a Centrál Színház előadásain kívül, a 6SZÍN Teátrumban látható még A hosszú élet titka című előadásban, amely Rényi Ádám 16 novellájából dolgoz fel egy-egy jelenetet, és mindegyikben más-más szereplőt alakítanak a színészek. Ezenkívül a 2016-os bemutatója óta töretlenül játsszák a Párterápia című előadást az Orlai Produkciónál, de mint mondta, a nézők a legtöbbet a Centrál Színház előadásain találkozhatnak vele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×