2023. május 13. 09:44 Túlzásba esett az „értékes hulladékkal” Négymillió forintos bírságot kaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az a férfi, aki több mint 31 tonna fémhulladékot értékesített.
2023. május 13. 09:29 Egy kis jó hír a gazdálkodóknak a tavaszi munkákhoz Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben.
2023. május 13. 09:17 Késést okoz a Tour a vasúton és a Volánbusznál A székesfehérvári, valamint a Komárom és Esztergom közötti vonalakon meg kell várniuk a vonatoknak, amíg eltekernek a versenyzők.
2023. május 13. 09:15 Ég és Föld között lebegve – különleges orgonakoncertek kezdődnek Május 15–21. között egy héten keresztül csodálatos és varázslatos orgonazenét hallgathat a közönség Szolnokon, illetve élőben a YouTube-on.
2023. május 13. 09:05 Megjelent a rendelet a kamatstopról, és van benne egy meglepetés is A kormányinfón erről nem volt szó.
2023. május 13. 08:55 Ha nyugatra indul vonattal, akkor erről tudnia kell A német vasúttársaság (Deutsche Bahn, DB) tájékoztatása szerint Németországban május 14-én 22 22 órától 16-án éjfélig (vasárnap éjszakától keddig) munkabeszüntetésre kerül sor - írja a Mávinform.
2023. május 13. 08:31 Lebénító számok a GVH-jelentésben a hazai élelmiszer-inflációról A kereskedők túl magas árrést alkalmaznak a tartós élelmiszerek piacán - állapította meg Gazdasági Versenyhivatal.
2023. május 13. 08:23 Kecskeméti csúcsrangadó, jönnek a dánok - sport a tévében Jégen a vb-n a magyar hokiválogatott, közeledik Budapesthez a Tour de Hongrie.
2023. május 13. 08:15 Érvekkel próbálja meggyőzni az ukránokat az OTP Szerintük a kijevi döntés indoklása több ponton téves állításokat tartalmaz.
2023. május 13. 08:07 Már a belügyminiszter is lépett Gálvölgyi János esete miatt Pintér Sándor - lapértesülés szerint - vizsgálatot rendelt el a mentőknél.
2023. május 13. 08:00 Török választás: jelentős az előnye az ellenzéki jelöltnek, és hátszelet is kapott a célegyenesben Törökországban rontotta Recep Tayyip Erdogan elnök újraválasztási esélyeit az ellenzéki voksokat megosztó egyik jelölt visszalépése, aki azt állítja, hogy „beleszerkesztették” egy pornóvideóba. Közben sokan a lakhatási válság miatt fordultak el az egykor nagyon népszerű elnöktől.
2023. május 13. 07:45 Megindultak az ukránok Értékelhető nagyságú területeket foglaltak vissza az ukrán csapatok Bahmut környékén.
2023. május 13. 07:30 Szombaton először elkeseredik, és utána is Szombaton eleinte esős idő várható, sőt, délután intenzíven is eshet majd. A vasárnap még rosszabb lesz.
2023. május 13. 07:10 249-cel versenyzett az autópályán két BMW-s - videó Pozsony közelében, a D1-es sztrádán történt az őrült száguldás.
2023. május 13. 06:47 Sokat elárul a kutya farka, nem minden csóválás a barátság jele A kutyák testbeszéde sok mindent alárul annak, aki közeledni szeretne egy adott állathoz, de sok a téves hiedelem.
2023. május 13. 06:25 Erre várnak két éve a Balaton egyik ékkövénél Május végén bonthatják el az apátsági templom állványzatát. A megfelelő időjárásra várnak.
2023. május 13. 05:55 Biztonsági okból szigorítanak a magyar-szlovák határon - itt az átkelők listája Szlovákia biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést vezet be május 24. és június 8. között a Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszain, valamint a nemzetközi repülőtereken - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
2023. május 13. 05:33 Vannak olyan gyógyszerek, amiket rossz ötlet félbetörni A tabletták szétválasztását sokaknál az indokolja, hogy az adott gyógyszer hatóanyag-tartalmánál kevesebbre van szükség, spórolnak vele, más esetekben pedig nehézséget okoz a lenyelése.
2023. május 12. 22:53 Kiütötték a Herthát Kölnben, Dárdai Pál csapata kilátástalan helyzetbe került Dárdai Pál csapata, a sereghajtó Hertha BSC 5-2-es vereséget szenvedett a Köln otthonában.
2023. május 12. 22:22 Az adósságfék szabályok módosításáról döntött a jegybank - a nap hírei A magyar kormány azt követeli Kijevtől, hogy vegye le a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t. Összesen 5 milliárd dollár külső tőkét vonna be a MÁV és a Volán fejlesztéséhez az építési és közlekedési miniszter
2023. május 12. 22:09 Halálra rémült kutyákat nyugtattak a tűzoltók a baleset után - videó Baleset történt Ják közelében. A vétlen autóban kutyák is utaztak, velük kellett leginkább törődni, hiszen a gazdájukat kórházba vitték.
2023. május 12. 21:57 Vészjóslóan füstöl egy híres vulkán - videó Quitóból is látni lehetett, ahogy hatalmas ecuadori tűzhányó, a Cotopaxi előbb csak "pipázott", de mostanára már szinte okádja magából a füstöt.
2023. május 12. 21:45 Sokaknak fog fájni a cseh gazdaságélénkítő csomag A cseh kormány bemutatta a gazdaságot stabilizáló intézkedéscsomagját, amely jelentős megszorításokat tartalmaz, átalakítja a nyugdíjrendszert és elvesz számos adózási kivételt. Egyes szakszervezetek sztrájkkal fenyegetnek.
2023. május 12. 21:33 Szexet kínált orvosánák a fogyásért cserébe egy budapesti nő - videó A nő szexuális szolgáltatását ajánlotta fel az orvosnak a fogyását elősegítő gyógyszer receptjéért cserébe.
2023. május 12. 21:22 Egy svájci legénynek tapsolhatott Pécs A svájci Marc Hirschi győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny pécsi szakaszán pénteken, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb magyarként Dina Márton a tizedik helyen ért célba.
2023. május 12. 21:11 Értékes magánadomány került az egri várba Csaknem kétmilliárd forintból újult meg a műemlék. Számos programot szerveznek, még a Nagy-Eged hegyi remetekápolna ásatását is megnézhetik az érdeklődők.
2023. május 12. 21:05 Jót tett a Twitter részvényeinek, hogy megvan az új főnök Linda Yaccarinót nevezi ki a Twitter új vezérigazgatójának Elon Musk, a cég tulajdonosa és jelenlegi vezetője saját pénteki bejelentése szerint.
2023. május 12. 20:59 Felcsúton elégedettek voltak a látottakkal A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia szerződést hosszabbított Hornyák Zsolt vezetőedzővel.
2023. május 12. 20:47 Tapintható lapszámmal jelentkezett a világhírű divatmagazin – képek Braille-írással és audióváltozatban is megjelent a brit Vogue májusi száma. A divatlap főszerkesztője szerint a visszajelzések alapján nagy sikert aratott a magazin első vakoknak és gyengénlátóknak készült kiadása.
2023. május 12. 20:36 Figyelmeztet az amerikai kormány Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter megerősítette, hogy aki törvényellenesen akar belépni az országba, az nem adhat be menedékkérelmet.
2023. május 12. 20:26 Estére beizmosodott a forint Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. május 12. 20:18 Ezekkel elégedetlenek az európaiak Az európaiak szerint számos területen, köztük a közegészségügyben és az oktatásban, reformokra lenne szükség, melyekhez az Európai Unió képzettebb köztisztviselők segítségével további támogatást nyújthatna a tagállamoknak - írta az Európai Bizottság a pénteken közzétett Eurobarométer-felmérés eredményére utalva.
2023. május 12. 20:06 Máris Ukrajnában lehetnek a láthatatlan brit szuperrakéták Egyes források szerint Nagy-Britannia már le is szállította Ukrajnának a beígért nagy hatótávolságú cirkálórakétákat. A brit ajánlatról a héten jelentek meg hírek, amire Oroszország azt mondta, hogy „megadja a megfelelő választ”. A rakétákkal Ukrajna ugyanis orosz területeket tudna támadni. Luganszki szakadár vezetők szerint pénteken már be is vetették őket.
2023. május 12. 19:54 A Krím felett zuhant le egy orosz katona helikopter Lezuhant egy Mi-28N típusú orosz katonai helikopter az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím-félszigeten, mindkét pilóta életét vesztette - közölte az orosz védelmi minisztérium.
2023. május 12. 19:42 Ismét szólnak a szirénák és cikáznak a rakéták a Gázai övezetben Kiújultak a harcok, Jeruzsálem felé is indítottak lövedékeket, a tűzszüneti tárgyalások pedig leálltak Izrael és az Iszlám Dzsihád között pénteken – jelentette a helyi média.
19:55 Magyar Péter: már augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás, és még az idén a nyugdíjas szépkártya