Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.94
bux:
142863
2026. november 6. péntek Lénárd
A fővárosi Rác fürdőhöz hozzáépített szálloda 2017. január 3-án. A kormány még tavaly kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a budapesti Rác fürdő és hotel két, felszámolás alatt lévő beruházó cégét, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerint történjék. Lapértesülések szerint a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. kezébe került a fürdőkomplexum sorsa, amelynek átfogó rekonstrukcióját 2002-ben kezdték meg. A felújítás 2010-ben be is fejeződött, de máig nem nyitott ki.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Ismét eladó a Rác Hotel, de van pár változás

Az év elején már volt egy pályázat, de eredménytelenül zárult.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) ismét kísérletet tesz a Rác Hotel hasznosítására. Az újabb fordulóban a befektetőket a korábbinál kedvezőbb lehetőségek várják - írta a turizmus.com.

A hivatalosan soha meg nem nyílt (felújított, majd lepusztult, most megújítás alatt álló) fürdővel egybeépített, hivatalosan soha át nem adott szálloda hasznosítására idén márciusban írt ki pályázatot a BFVK, miután az eredeti terveket készítő Geon Építész Stúdió és Mérnöki Iroda Kft. elvégezte a Rác Hotel műszaki állapotának felmérését.

A Gellért-hegy lábánál fekvő ingatlannal kapcsolatban ezúttal is két pályázatot írtak ki egymással párhuzamosan, azonos határidőkkel. Mint Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója elmondta, az egyik pályázat a hotel felépítmény hosszú távú haszonbérbe adására, a másik az értékesítésére vonatkozik.

Az értékesítés céljából meghirdetett nyilvános, kétfordulós pályázatban megjelölt vételár tavaszhoz képest nem változott, azt minimum 4 milliárd forintban (plusz áfa) határozták meg. A BGYH tulajdonában lévő, 8000 négyzetméteres hasznos alapterülettel rendelkező ingatlanhoz tartozó, hozzávetőlegesen 3,4 ezer négyzetméteres területrész földhasználati díja ezen felül 70 millió forint + áfa/év.

A szálláshelyet 15 év határozott időtartamra, további 5 év hosszabbítási lehetőséggel kívánják bérbe adni a pályázati felhívás szerint, a haszonbérleti díj minimális összege nettó 1 millió euró + áfa/év. Az ajánlattevőt a 250 ezer euró pályázati biztosíték megfizetése mellett beruházási kötelezettség is terheli, ennek értelmében legalább 6250 ezer euró + áfa értékben kell vállalnia az ingatlan rekonstrukcióját.A fenti összegek a pályázati felhívásokban meghatározott minimum összegek – hangsúlyozta a BGYH. Amennyiben a pályázó biztos eredményt kíván elérni, magasabb ajánlatot is benyújthat elektronikus úton a pályázati felhívás, valamint a külön megvásárolható pályázati kiírás szerint.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a Pénzcentrum által készített interjúban. Pécsi Judit előadónk lesz a november 17-I HR (R)evolution konferencián, ahol többek között megvitatjuk az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×