Infostart.hu
eur:
388.61
usd:
329.96
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória
Tiltakozók jelszavakat skandálnak Mianmar manilai nagykövetsége előtt a mianmari katonai hatalomátvétel második évfordulóján, 2023. február 1-jén. A mianmari hadsereg 2021. február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával átvette a hatalmat, és letartóztatta az országot vezető politikusokat, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít és Vin Mjin államfőt.
Nyitókép: MTI/EPA/Francis R. Malasig

Nagy a baj Mianmarban, már a szétesés fenyegeti az országot

Mjint Szve, a katonai irányítás alatt álló Mianmar elnöke szerint az ország a szétesés szélén áll a Kínával határos régiókban tapasztalható erőszak nem megfelelő kezelése és a széthúzás miatt.

A hatalomátvétel és a katonai diktatúra ellen harcolók, valamint az önrendelkezésért küzdő etnikai kisebbségek fegyveres ellenállást tanúsítanak a katonasággal szemben az ország északi, keleti és délkeleti részein. Ez az utóbbi idők legnagyobb kihívása, amellyel Mianmarnak meg kell küzdenie, mióta 2021-ben a hadsereg puccsal átvette a hatalmat.

"Ha a kormány nem tudja hatékonyan kezelni a határvidéki incidenseket, az ország több részre fog szakadni" - mondta Mjint Szve a nemzeti védelmi tanács ülésén.

A hadsereg az utóbbi napokban a helyi gerillacsoportok szövetségeivel szemben elvesztette irányítását a kínai határ környékén fekvő egyes kereskedővárosok fölött.

"Óvatosan kell kezelnünk az ügyet. Mivel az ország számára fontos időszak a mostani, ezért az egész népnek támogatnia kell a hadsereget" - mondta az elnök.

A katonaság évtizedek óta ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy ez az egyetlen intézmény, amely képes egyben tartani a sokszínű, korábbi brit gyarmatot, és ezt érvként is használja annak igazolására, hogy miért ragaszkodik a hatalomhoz és nyomja el a másként gondolkodókat.

Mianmarban káosz uralkodik a 2021-es puccs óta, amikor a katonaság pár órával a parlament alakuló ülése előtt erőszakkal átvette a hatalmat, és őrizetbe vette az országot de facto miniszterelnökként irányító Aung Szan Szú Kjít és Mianmar többi vezetőjét, arra hivatkozva, hogy a civil kormányzat nem vette figyelembe a választásokkal kapcsolatos panaszait. A voksolást toronymagasan Aung Szan Szú Kji pártja nyerte meg.

Gond van Kínában is

Kína arról számolt be a héten, hogy kínai állampolgárok is áldozatul estek az összecsapásokban a határ kínai oldalán.

Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön arra szólította föl a helyieket, hogy maradjanak távol az olyan területektől, ahol erőszakos konfliktusok vannak, és ne utazzanak Mianmarba. "A kínai állampolgároknak, akik a konfliktusövezetben tartózkodnak, fokozottan figyelemmel kell kísérniük a helyzet fejlődését, illetve vagy biztonságos helyre kell menniük, vagy vissza kell térniük Kínába" - közölte a kínai külügyminisztérium.

(A nyitóképen: Tiltakozók jelszavakat skandálnak Mianmar manilai nagykövetsége előtt a mianmari katonai hatalomátvétel második évfordulóján, 2023. február 1-jén.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×