Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
325.49
bux:
142937.4
2026. november 6. péntek Lénárd
Tálib harcosok haladnak el a Qatar Airways egyik járata előtt a kabuli repülőtéren 2021. szeptember 9-én. A Kabulból Dohába tartó repülőgép az első  járat az amerikaiak által szervezett óriási légihíd óta, amelynek keretében több mint 120 ezer embert sikerült evakuálni a tálibok váratlan augusztusi hatalomátvétele után. Az utasszállító gép fedélzetén kétszáz kimenekített külföldi utazott.
Nyitókép: MTI/AP/Bernat Armangue

Felszállt az első "fecske" Kabulban, de sok a kérdés a nyomában

Katarban leszállt az első Afganisztánból induló légi járat azóta, hogy a fundamentalista tálibok hatalomra kerültek. A több száz utas között főként nyugatiak voltak, miközben több ezer külföldi vízummal rendelkező afgán rekedt az országban.

Az afganisztáni tálibok által engedélyezett első kereskedelmi légi járatot – valójában evakuációs légi járatot – a Qatar Airways indította. A 200 utas között amerikaiak, kanadaiak, németek, britek, ukránok és mások voltak – mondta az Al-Dzsazíra riportere, aki Dohában kísérte figyelemmel a járat megérkezését.

Katar az afgán menekülők egyik fontos tranzitpontja, és a közel-keleti médium szerint az Öböl-állam „Törökországgal együttműködve tudta elérni a kabuli reptér újbóli megnyitását a személy- és segélyszállítás” biztosítására.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy katari és török szakemberek hozták rendbe a több tízezer embert kimenekítő kaotikus amerikai légihíd után megrongált repteret. A terminálokon el kellett takarítani a törmeléket és biztonságosan üzembe kellett helyezni a különböző rendszereket. Az utasok szinte normálisnak tűnő körülmények között regisztráltak, kaptak beszállókártyákat és mentek át az útlevél ellenőrzésen – bár a jegyeiket kézzel írták.

A járat landolása után a katari külügyminiszter – Mohamed bin Abdulrahman Al-Tháni és Emily Horne amerikai nemzetbiztonsági tanácsi szóvivő is méltatta a tálibokat. „Pontosan azt vártuk a táliboktól, hogy a pozitív nyilatkozatokat tettek kövessék” – mondta a miniszter. „A tálibok rugalmasak és professzionális hozzáállást tanúsítottak, ez egy pozitív első lépés” – tette hozzá az amerikai illetékes.

Dominic Raab brit külügyminiszter közben Katarnak mondott köszönetet, és közölte, „elvárják, hogy a tálibok betartsák ígéretüket és engedjék biztonságosan távozni azokat, akik akarnak”.

A katariaknak még Zabihullah Mudzsahid tálib szóvivő is megköszönte a reptér megnyitását és a humanitárius segélyt, és azt ígérte, hogy a jövőben „mindenféle járatok, így kereskedelmi járatok előtt” is megnyitják a légikikötőt.

Az Al-Dzsazíra ugyanakkor megjegyezte:

a most landoló járatra nem árultak jegyeket, az egyfajta charter gép volt, ami lehetőséget adott a menekülésre.

Viszont az, hogy nagyszámú amerikai volt rajta, arra utal, hogy Washington valamiféle alkut kötött a tálibokkal.

A fundamentalisták az elmúlt napokban akadályozták azokat a próbálkozásokat, hogy az északi Mazar-i-Sarif városból szállítsanak el külföldieket és jogosult afgánokat. A tálibok azt mondták: csak érvényes úti okmányok birtokában engednek ki embereket, a városból távozni kívánóknak viszont nem voltak ilyen papírjaik – állították. Tudósítók szerint viszont azokat is visszatartják, akiknek amerikai útlevelük vagy zöld kártyájuk van.

Az AP hírügynökség szerint

nemcsak a tálibok, hanem az amerikaiak is olyan papírokat követelnek meg, amelyeket már nem lehet megszerezni Afganisztánban.

Ezért azoknak a kongresszusi képviselőknek és veteránoknak, akik afgán tolmácsaikat, más veszélyeztetett afgán állampolgárokat akarnak kihozni, nem nagyon csillapította az aggodalmát a katari járat, mert továbbra is attól tartanak, hogy Amerika magára hagyhatja afganisztáni szövetségeseit.

Különösen azok miatt aggódnak, akiknek folyamatban volt a speciális afgán bevándorló vízum kiadása, amikor a tálibok váratlanul bevonultak Kabulba és az amerikaiak bezárták a követségüket. „Szerintem

aznap szűnt meg az esélyük a menekülésre, amikor hátrahagytuk őket”

– mondta csalódva Matt Zellner, Afganisztánban szolgált háborús veterán, a találó módon „Senkit Sem Hagyunk Hátra” nevű civilszervezet alapítója.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×