Számos francia elemző hetek óta arra számított, hogy a kormány erőből fogja átverni a képviselőházon a nyugdíjreformot, amely ellen decemberben és januárban rég nem látott sztrájkok és tüntetések zajlottak országszerte. Azt is tudni lehetett, hogy a többség a szélsőbaloldali ellenzék obstrukciójára fog hivatkozni, ez utóbbiak ugyanis nem kevesebb mint 40 ezer módosító javaslatot nyújtottak be az összesen 64 paragrafusból álló törvénytervezethez.

Nem véletlen, hogy több kommentátor szerint a szélsőbal – amely alatt a kommunistákat és a Jean-Luc Melenchon vezette Engedetlen Franciaország nevű párt képviselőit kell érteni – az obstrukcióval valójában muníciót szolgáltatott a kormány számára.

Amint arról korábban már beszámoltunk, az alkotmány 49. paragrafusának 3. bekezdése arra ad lehetőséget a mindenkori kormánynak, hogy egy fontosnak ítélt törvényjavaslatot gyakorlatilag vita nélkül fogadtasson el a parlamenttel. Az eljárás lényege, hogy a kormány bizalmi szavazást kér az ügyben, melyet követően a honatyáknak 24 óra áll rendelkezésükre, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be ellene. Ha erre nem kerül sor, úgy a benyújtott törvényt automatikusan, mindenféle vita nélkül elfogadottnak tekintik, de elfogadásnak számít az is, ha egy benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapja meg a minősített többséget.

Az ellenzék annak rendje és módja szerint bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de semmi esélye sem volt a kormánybuktatásra. Túl azon, hogy a kormány fölényes többséggel rendelkezik, annak ellenére, hogy a hírhedt alkotmánycikkely alkalmazása miatt két képviselő is otthagyta a többséget, a próbálkozásnak azért sem volt esélye, mert a honatyáknak két bizalmatlansági indítványról kellett szavazniuk.

Az egyiket a jobboldali ellenzék, a Republikánusok, a másikat a szélsőbaloldal nyújtotta be. Érdekesség, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Összefogás képviselői a szélsőbal indítványára szavaztak. Ez utóbbiból egyesek arra következtetnek, hogy Le Penék valójában nemzeti szélsőbalt építenek.

A szakszervezetek mindenesetre az utcán tiltakoztak a kormány „brutalitása” ellen, a szélsőbal pedig a parlament feloszlatását követeli, ami a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlennek tűnik. A következő hetekben további demonstrációkra lehet számítani, de a helyzetet bonyolítja, hogy a koronavírusra hivatkozva a kormány bármikor betilthat nyilvános rendezvényeket, így tüntetéseket is.

Igaz, az ügy nem tekinthető teljesen lefutottnak, a nyugdíjreformról szóló tervezetet ugyanis még a szenátusnak is meg kell tárgyalnia.