Infostart.hu
eur:
354.1
usd:
309.58
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Donald Trump amerikai elnök beszél a 46. Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) a Maryland állambeli National Harborban 2019. március 2-án. Az évenkénti konferenciát az Amerikai Konzervatív Unió rendezi befolyásos republikánus, konzervatív politikusok és értelmiségiek részvételével.
Nyitókép: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Kényelmetlen helyzetben a republikánusok Trump újabb botránya miatt

Ha nem tetszik az országunk, el lehet menni – ezt üzente Donald Trump négy színes bőrű kongresszusi képviselőnek. Az elnök már korábban azt mondta nekik, hogy inkább „azokat a bűnfertőzte helyeket tegyék rendbe, ahonnan jöttek”. Csakhogy a négy nőből három Amerikában született.

Dagad az újabb botrány Donald Trump bombasztikus beszólásai miatt. Az elnök – elemzők szerint - a rivális demokratákat akarta megosztani, amikor megjegyzést tett a Twitteren a párt radikális balszárnyának négy képviselőjére.

A kérdéses négy politikus mind színes bőrű és nő három amerikai születésű. Trump ugyan nem nevezte meg őket, de az amerikai közvélemény számára világos volt, hogy a csak „osztagként” ismert négyfős csoportra utalt. Trump később egy nyilvános felszólalás során is folytatta, arra utalva, hogy amit ő mondott, az nem volt rasszizmus, és lehet, hogy a képviselők valakinek hiányozni fognak, de sok embernek nem.

Ayanna Pressley, Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar és Rashida Tlaib hétfő este közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen azt mondták:

„nem ugranak rá a csalira”.

„Mindez csak elterelő hadművelet, hogy ne beszéljünk a kormányzatát teljesen átszövő káoszról és korrupcióról” – mondták, és ketten – a hatalmon lévő elnök elleni legsúlyosabb lépést - vádeljárást sürgettek Trump ellen.

A képviselőnők szerint az egészségügyről, a fegyveres erőszakról és a mexikói határon fogvatartott migránsokról kell beszélni. Úgy fogalmaztak, hogy „tömeges deportálások történnek és a határokon megsértik az emberi jogokat”. Az osztag tagjai újra rasszimussal vádolták meg Trumpot.

A botrány előzménye, hogy pénteken résztvettek egy kongresszusi meghallgatáson, ahol azt mondták: a mexikói határon embertelen körülmények között tartják fogva a migránsokat – akik főkép Közép-Amerikából érkezve próbálják meg illegálisan átlépni az amerikai határt. Trump erre azt írta a Twitteren, hogy „remek visszajelzések érkeztek” a vizsgálati fogolyzónákról, majd keményebben is bírálni kezdte a csoportot.

Amikor hétfőn a nyilvánosság elé álltak, ismét üzent a Twitteren:

„Ha nem boldogok itt, távozhatnak. Ez egyedül az Önök választása. Ez itt Amerika szeretetéről szól”

Az elnök valószínűleg nem örül neki, hogy hirtelen a demokrata elnökjelöltek mögé került a népszerűségi listákon, ahol Joe Biden, Bernie Sanders és Elizabeth Warren is megelőzi.

Hétfőn Trump folytatta és azzal vádolta meg a nőket, hogy „gyűlölik az országunkat”. „Elmehetnek. Van, akinek hiányozni fognak, de sok embernek nem” – mondta, miközben többször is azzal próbálta leállítani a bekiabáló riportereket, hogy „csend, csend”.

Trumpra össztűz zúdult a rasszistának titulált megjegyzések miatt és a kórusba kénytelenek voltak beállni tengerentúli, konzervatív érzelmű támogatói.

Nagy-Britanniában például Theresa May miniszterelnök – akit amúgy az utóbbi időben sértegetett – elítélte, míg várható utódja, Boris Johnson – akit nem sértegetett – sokáig kivárt, de végül ő is kénytelen volt azt mondani, hogy

„elfogadhatatlan” a megjegyzés.

A May utódlásáért folytatott versenybeli riválisa, Jeremy Hunt külügyminiszter azt mondta, „felháborítaná” ha anyai ágon kínai gyerekeinek valaki olyat mondana, mint amit Trump a négy képviselőnek.

„Az általa használt nyelvezet teljességgel elfogadhatatlan” – idézte May véleményét a szóvivője.

Közben az Egyesült Államokban Nancy Pelosi, a Kongresszus demokrata elnöke „az országunkat megosztó, idegengyűlölő megjegyzésnek” nevezte Trump posztjait. Az érintett négy képviselő pedig azzal vádolta meg, hogy a fehér felsőbbrendűség hirdetői előtt akart tetszelegni.

A demokraták hivatalosan is el akarják ítélni az elnököt, és erről szavazást akarnak rendezni.

A lépés kényelmetlen helyzetbe hozza a republikánusokat. Vagy vezetőjük ellen kell szavazniuk – miközben Trumpot egy masszív szavazói tábor támogatja – vagy védelmükbe kell venniük sokuk számára kínos és elfogadhatatlan megjegyzéseit.

„Republikánus kollégáinknak csatlakozniuk kell hozzánk és el kell ítélniük az elnök idegengyűlölő megjegyzéseit” – mondta Pelosi.

Bár több republikánus képviselő ezt meg is tette, a pártvezetés védelmébe vette Trump elnököt. Will Hurd, az egyetlen színesbőrű republikánus képviselő ritka kivétel volt: „a tweetek rasszisták és idegengyűlölők és pontatlanok is” – mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×