eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Szijjártó testreszabott Brexit-alkura gondol

Úgy tűnik jóbarátra lelt Magyarországban a EU-ból távozó Nagy-Britannia. Egy londoni 1956-os megemlékezésen Boris Johnson külügyminiszter "csókolommal" köszönt és azt mondta: örömmel fogadják a magyarokat Nagy-Britanniában. Szijjártó Péter külügyminszter pedig azt mondta az InfoRádiónak: el tud képzelni egy speciális, testreszabott Brexit-alkut a britek és az EU között.

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország két dologhoz fog ragaszkodni az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti tárgyalásokon.

„Az egyik az, hogy a kétoldalú kereskedelmi, gazdasági és befektetési kapcsolatok legyenek szabadok és korlátozásmentesek, a másik pedig az, hogy az ott munkát vállaló magyarok jogait meg tudjuk védeni.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, három miniszter is rendkívül pozitívan beszélt a magyarokról.

„David Davis, a Brexitért felelős miniszter is elismerte a magyar közösség hozzájárulását Nagy-Britannia fejlődéséhez. Az kétségtelen, hogy a személyek szabad áramlásával kapcsolatos percepciók nagyon fontos szerepet játszottak a britek kilépést támogató döntésében, de ez nem a magyarokról szólt. A mozgatórugó nem a magyar közösség volt.”

Szijjártó Péter a látogatásának békülékenyebb hangnemét firtató kérdésre úgy válaszolt, az Európai Unió és az Egyesült Királyság egymásra vannak utalva.

„Ez nem egy zéró összegű játék. Nagy-Britannia Európa második és a világ ötödik legnagyobb gazdasága. Hogy gondolhatja bárki is, hogy amit veszít Nagy-Britannia, azt megnyeri Európa? A kilépési tárgyalások során olyan megállapodásra kell törekedni, ami mindkét fél számára nyereséget hoz.”

Arról, hogy Magyarország számára a „soft” vagy a „hard” Brexit lenne jobb, a magyar külügyminiszter nem akar állást foglalni, mert mint mondta az a brit belpolitikába való beavatkozás lenne.

„Mivel mi az Európai Unió tagjai vagyunk, az unió és Egyesült Királyság jó megállapodásban vagyunk érdekeltek. Azt szeretnénk, ha egy nem svájci, norvég vagy bármi egyéb mintát követő megállapodás jönne létre, hanem kifejezetten egy testreszabott, egyedi megállapodás születne, amely megfelelően reflektálna arra a helyzetre, hogy a britek és Európa sikere egymástól függ” - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérséklet-emelkedést és időjárási szélsőségeket eredményezett. A fogyasztás mérséklése és a globális energiatermelés dekarbonizálása elengedhetetlen a jövő katasztrófáinak elkerüléséhez. A célok eléréséhez progresszív adózási rendszerek és nemzetközi együttműködés szükséges, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra történő átállásra. Enélkül az emberiség a közeljövőben pusztító ökológiai válságokkal nézhet szembe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×