Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Agyelszívás fenyegeti Görögországot

Agyelszívás fenyegeti Görögországot

Az adósságválsággal és megszorításokkal küszködő Görögországot újabb baj fenyegeti - az agyelszívás. A Görög Központi Bank adatai szerint a válság kezdete óta közel félmillió jobbára fiatal és magasan képzett görög hagyta ott hazáját.

Németország, Nagy-Britannia, az Emirátusok – a fiatal és jól képzett görögök, - mérnökök, informatikusok, gazdasági szakemberek - jobb jövőt akarnak és a lábukkal szavaznak. A Görög Központi Bank most kiadott adatai szerint 2008 – a Nagy Görög Adósságválság – kezdete óta 427 ezren vándoroltak ki a hazájukból.

Azután, hogy az egymást követő görög kormányok meghamisították a költségvetési mutatókat és az euróövezet legsebezhetőbb országában bekövetkezett a baj, a fiatalok körében ötven százalékosra ugrott a munkanélküliség. Más nemzedékek esetében ugyanakkor mindössze 20-25 százalékos az állástalanok aránya.

Az exodus fokozatosan pörgött fel – írta a Kathimerini című lap. 2013 után azonban már évente több, mint 100 ezren távoztak.

Míg a korábbi görög kivándorlási hullámokban jobbára a kétkezi és mezőgazdasági munkások kerestek külföldön boldogulást, addig most a magasan képzettek azok, akik búcsút mondanak hazájuknak. Több mint 70 százalékuk egyedülálló és mester- vagy akár doktori fokozattal rendelkező fiatal.

Becslések szerint a globális görög diaszpóra – amelynek olyan távol is vannak központjai, mint Ausztrália – mára eléri a 3 milliót.

A jelenleg 28 tagú Európai Unióban Görögország a negyedik helyen van az elvándorló állampolgároknak az aktív munkaerőhöz viszonyított arányát tekintve. Szemben a görögországi 50 százalékos fiatalkori munkanélküliséggel, Németországban a fiataloknak mindössze 4,5 fél százaléka állástalan. Az Európai Unió 21 millió munkanélküli polgára közül több mint négymillió fiatalnak nincs munkája, ami körülbelül 20 százalékos arány.

Miközben a fiatal görögök egy része külföldre távozik, továbbra is az országban tartózkodik 56 ezer közel-keleti menekült és migráns, akik már nem tudnak továbbmenni az EU más országaiba, sőt Törökország beleegyezett abba, hogy egy részüket visszaküldhetik török menekülttáborokba.

A Kathimerini szerint az elvándorolt fiatal görögök minimum 5 évet akarnak külföldön maradni, de egyharmaduk egyáltalán nem akar hazatérni. Egy, a körükben végzett felmérés szerint ennek nemcsak a gazdasági helyzet az oka: 40 százalékuk azt mondta, a hazai korrupció az, ami miatt inkább külföldön maradnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×