Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország - Németország mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2024. november 19-én. A végeredmény 1-1-es döntetlen.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A szinte panenkázó Szoboszlai a 98. percben egyenlített a németek ellen

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott a németekkel a Puskás Arénában. Az már a meccs előtt biztossá vált, hogy a németek nyerik a csoportot, a magyarok a harmadik helyen végeznek, s majd a B-divízió egyik második helyezettjével játszanak márciusban az A-divízióban való bennmaradásért.

(A mérkőzést élőben tudósítottuk, ezt a cikk második felében visszaolvashatják.)

A találkozó kezdete előtt a Puskás Aréna telt házas közönsége Szalai Ádám pályaedzőt éltette, aki három napja a hollandiai mérkőzés hetedik percében rosszul lett, emiatt közel negyedóráig állt a játék. A korábbi csapatkapitány ezúttal nem is ült le a kispadra. Éppen ezért a vendégek szakvezetője, Julian Nagelsmann a meccs előtt kollégájának, Marco Rossinak adta át azt a Szalai nevét viselő mezt, amelyet minden német játékos aláírt, a rajta szereplő üzenet pedig: Jobbulást!

Az első perctől kezdve nagy fölényben futballoztak a németek, sorra vezették a veszélyes és lendületes akciókat, de a magyar védelem állta a sarat, így a rivális nem tudott helyzetet kidolgozni. Támadásokra viszont már nem futotta Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványainak erejéből, a hazai csapat csak elvétve lépte át a félpályát. A magyarok negyedóra elteltével kiszabadultak a szorításból, így ekkor már eljutottak az ellenfél kapujáig, Nübelnek először a 23. percben akadt védenivalója, amikor Schäfer lövését hárította. A szünet előtti 15 percben ismét a Nationalelf irányított, Henrichsnek volt egy veszélyes szabadrúgása, ami elkerülte a kaput, ezt leszámítva pedig rendre a magyar védők blokkolták a lövéseket, azaz Dibusznak - néhány beadást leszámítva - nem akadt dolga az egész első félidőben. Ezzel szemben Nübelnek újabb védése volt Nagy Zsolt kiugrásakor, azaz hiába volt jóval többet a labda a németeknél, mégis a magyarok veszélyeztettek többet.

A második játékrész elején kissé kettészakadt a pálya, mindkét fél könnyedén jutott át a középpályán, így egymást követték a veszélyes akciók, ennek nyomán Dibusz először az 50. percben védte a csereként beállt Gosens próbálkozását. Ebben a periódusban a magyar befejezések nem jutottak el a kapuig, miközben a németek gólt is szereztek, de Brandt lesen kapta a labdát. A vendégek a 61. percben végrehajtott hármas cserével olyan világklasszisokat küldtek a pályára, mint Musiala, Wirtz és Havertz, utóbbi szinte azonnal a bal kapufát találta el egy kapáslövésből. Ugyanakkor a magyar kontrák is hatékonyak maradtak, egy mintaszerű Sallai-Varga összjáték végén utóbbi ziccerét hatalmas bravúrral mentette szögletre Nübel, akinek aztán a Szoboszlai által kapura tekert sarokrúgásnál is észnél kellett lennie. Sokáig úgy tűnt, a meccset egy vendég szöglet után Nmecha dönti el, aki pályafutása során először volt eredményes címeres mezben. Csakhogy a hajrában a magyarok mindent megtettek az egyenlítésért, a törekvéseiket pedig az utolsó pillanatban siker koronázta, mert a kezezésért megítélt büntetőt Szoboszlai magabiztosan értékesítette.

A magyar válogatott legközelebb márciusban a B divízió egyik második helyezettje ellen lép pályára az osztályozón, melynek első felvonása a nemzeti együttes ezredik hivatalos mérkőzése lesz. Az a pénteki sorsoláson derül ki, hogy Ausztria, Görögország, Ukrajna vagy Törökország lesz a riválisa.

A mérkőzés élő tudósítása

Marco Rossi egy helyen változtatta meg a hollandok ellen, Amszterdamban kezdő tizenegyét, Balogh Botond helyett Fiola Attila kezd. A névsor: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Nego, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Varga B.

A németek összeállítása: Nübel – Kimmich, Koch, N. Schlotterbeck, Henrichs – Andrich, Brandt – Gnabry, F. Nmecha, Sané – Führich.

Szalai Ádámot éltette a publikum a mérkőzés előtt, Szalai kiáltotta a tábor egyik fele, Ádám felelte rá a másik.

A németek többet birtokolják a labdát, de nem annyival, mint a hollandok legutóbb it, Budapesten. Helyzet nélkül telt el az első szűk negyedóra.

A magyar csapat egyelőre nem tudja megtartani a labdát, így a támadójátéka sem veszélyes.

Sallai elfutásából, Nego beadásából lehetett volna helyzet, de egyiknél sem volt pontos a labda megjátszása.

Schäfer fordulásból lőtt 15 méterről, Nübel vetődve védett.

A 30. percben Fiola szabálytalansága után Henrichs kapura lőtt, de túl magasra ment.

Henrichs a bal oldalon betört, Gnabry elöl Dárdai kiválóan mentett.

Gnabry elől Dárdai Márton mentett, fontos volt. Benne van a veszély a német támadásokban.

A 38. percben Nagy Zsolt jó helyzetből, egy labdapattanás után lőtt, Nübel védett.

Vége az első félidőnek.

Nego beadása után szögletre pattant a labda a második félidő elején, majd Szoboszlai szerelt, nagy vágta után.

Gnabry előkészítése után a csereként beállt Goosens lőtt, Dibusz Dénes védett.

Négo lövését blokkolta két német védő is, talán nem is volt benne elég erő.

Gyors akció végén Julian Brandt a hálóbna küldte a labdát, de lesen vette át, magyar szabadrúgás következett.

Az utolsó félórára beállt a három nagy sztár, Musiala, Wirtz és Havertz, így Kimmich, Gnabry és Brandt ment le.

Havertz rögtön egy kapufával mutatkozott be.

Nego helyére Gera, Nikitscher helyére pedig Kata érkezett.

A 68. percben Sallai labdája ziccerbe hozta Varga Barnabást, akinek a labdáját Nübel óriási bravúrral védte.

A 75. percben Nmecha góljával vezetést szereztek a németek. Orbánnal szemben határozottak voltak a németek, Dibusz bravúrja után a kapuba lőtt, 0-1.

Sanét Kleindienst váltotta.

A hajrára két gyors szélső állt be, Nagy Zsolt és Sallai helyett Csoboth Kevin és Schön Szabolcs kapott játéklehetőséget.

Gruber Zsombor személyében újoncot avat a magyar csapat, Varga Barnabás ment le.

A 95. percben Koch elfordulva bár, de kézzel ért bele Kata Mihály lövése után a labdába a saját tizenhatosán belül. A játékvezető kiment megnézni, s megadta. Szoboszlai lőtte a büntetőt, könnyedén,. lazán, 1-1

Véget ért a mérkőzés,1-1.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×