Infostart.hu
eur:
380.98
usd:
322.31
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Hajsza az Iszlám Állam alvó sejtjei után

Az irakiak az Iszlám Állam „alvó sejtjeinek” felszámolását követelik a hétvégi véres merénylet után. A bevásárlóközpontnál történt robbantások áldozatainak száma már a 180-hoz közelít. A hatóságok 5, korábban elfogott terroristát végeztek ki válaszul.

Bagdad lakossága nem tud magához térni: szombaton egy robbanóanyaggal megrakott hűtőkocsival hajtottak dzsihadisták a bevásárlók közé.

A detonáció lángra lobbantott egy bevásárlóközpontot és hétfőre a halottak száma már elérte a 175-öt. Napközben további holttesteket húztak ki a törmelék alól. Több, mint 30 embert még mindig kerestek, miközben a sebesültek száma elérte a 200-at.

A főként sííta Karrada kerület lakóit annyira feldühítette a tömeggyilkosság, hogy kövekkel dobálták meg a helyszínre érkező – és a környéken felnőtt - miniszterelnök, Haider al-Abadi konvoját.

Szombaton egy második robbantásban két további ember halt meg. Az akciót magára vállaló Iszlám Állam azt üzente a sííta kormánynak, hogy a közeli Faludzsa elvesztése után is le tud sújtani a fővárosra.

Abadi kormánya igyekezett megmutatni, hogy ura a helyzetnek: hétfőn kivégeztek 5, korábban elítélt szélsőségest. Külföldi jogvédő szervezetek szerint kétséges, hogy az elítéltek nem politikai leszámolások áldozatai-e.

Az Amnesty International megjegyezte, hogy az idén már csaknem 100 embert ítéltek halálra Irakban. „Elutasítjuk az emberi jogokkal érvelő nemzetközi beavatkozást. A kiontott iraki vér minden jelszónál fontosabb” – közölte az igazságügyminisztérium.

A hatóságok hétfőn közölték, hogy elfogtak 40 állítólagos terroristát.

Abadi végre elrendelte azt is, hogy vonják ki a használatból azokat a hamis fémérzékelőket, amelyeket egy szélhámos brit üzletember adott el nagy tételben Iraknak. A Nagy-Britanniában bebörtönzött férfi 40 millió dollár értékben adott el állítólagos robbanószerkezeteket is felismerő fémdetektorokat Iraknak. Ezeket most a miniszterelnök utasítására valódi eszközökre cserélik.

Az iraki kormány és a biztonsági szolgálatok most azt vizsgálják, hogyan tudják beépíteni ügynökeiket az Iszlám Államba, arab nevén a Daesbe.

„A Daesnek mindenhol vannak tagjai: Bagdadban, Bászrában, Kurdisztánban. Elég egy ház és legalább egy ember és ilyen támadásokat tudnak megtervezni” – mondta Abdul Karim Halaf volt iraki rendőrtábornok, aki jelenleg a Hollandiában található Európai Terrorellenes és Hírszerzési Tanulmányok Központjának tanácsadója.

Hisám al-Hasími, a Daes világa című könyv szerzője azt mondta: az iraki biztonsági erőnek egyre nagyobb szüksége lesz a korábbi elitet adó iraki szunniták segítségére, akik arra panaszkodtak, hogy diszkriminálják őket a 2003-as, amerikai vezetésű invázió után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Beindult a techcégeknél az eladási hullám, egyre nagyobbak a veszteségek

Beindult a techcégeknél az eladási hullám, egyre nagyobbak a veszteségek

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások, valamint az arany és az ezüst látványos korrekciója befolyásolják a tőzsdei hangulatot. Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás volt a tőzsdéken, az amerikai tőzsdéken pedig beindult a techszektornál egy eladási hullám. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×