Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
319.37
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Kémcsövek a svájci Lausanne-i Egyetemi Kórház (CHUV) mikrobiológiai laboratóriumában 2020. március 23-án. Svájcban eddig 8547 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak és 118-an vesztették életüket.
Nyitókép: MTI/AP/Keystone/Denis Balibouse

"Kettős védelmet" nyújthat egy ígéretes vakcinajelölt

Az eredmények nagy reményekkel kecsegtetnek, de vannak még kérdőjelek.

Kettős védelmet" biztosíthat a koronavírussal szemben az Oxfordi Egyetem kutatói által kifejlesztett vakcinajelölt a korai fázisban lévő klinikai vizsgálatok eredményei alapján.

A The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása által idézett forrás szerint a beoltott önkéntesektől származó vérminták elemzéséből kiderült, hogy az oltóanyagjelölt egyrészt antitestek, másrészt úgynevezett gyilkos T-sejtek - ezek felismerik és elpusztítják az abnormális vagy fertőzött sejteket - termelésére ösztönzi a szervezetet.

Ezek együttes jelenléte "kettős védelmet" biztosít a Covid-19 ellen.

Az eredmények nagy reményekkel kecsegtetnek, ugyanis korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy az ellenanyagok mindössze néhány hónapon belül kiürülhetnek a szervezetből, míg a T-sejtek évekig is a vérkeringésben maradhatnak.

A forrás szerint noha az eredmények "rendkívül ígéretesek", egyelőre nem bizonyított, hogy a vakcinajelölt hosszú távú immunitást biztosít a koronavírussal szemben. Mint fogalmazott: "egyelőre annyit tudunk, hogy az oxfordi vakcina két dolgot is lefed egyszerre: stimulálja a T-sejtek termelődését és az ellenanyagválaszt. Ennek a kettőnek a kombinációja fog remélhetőleg védettséget nyújtani az embereknek.

Ez eddig jó hír. Fontos pillanat. Ugyanakkor még hosszú út áll előttünk".

A The Lancet című orvosi folyóirat megerősítette, hogy a jövő héten fogja publikálni a még korai fázisban lévő klinikai vizsgálatok adatait.

Az egyetem Jenner Intézetében készülő ChAdOx1 nCoV-19 nevű vakcina a csimpánzoknál fertőzést okozó közönséges nátha legyengített változatára, valamint a SARS-CoV-2 tüskeszerű fehérjéjének genetikai anyagára épül.

Az illetékesek szerint ha a fejlesztés megfelelő ütemben halad, akkor a vakcina nagyjából szeptemberben válna széles körben elérhetővé.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×