Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
317.74
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, miután átvette a Bolyai János Alkotói Díjat Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Tudományos Akadémián tartott gálaesten 2019. május 29-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Barabási Albert-László: ezek a szerek lehetnek hatásosak a koronavírus ellen

Barabási Albert-László és laborja közzétette, hogy mely meglévő szerek lehetnek hatásosak a koronavírus ellen.

A világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László többször is beszélt a járvány hatásairól, arról, hogy a mostani helyzet miként változtatja meg életünket és hogy visszatérhetünk-e a megszokott kerékvágásba. A kutató és bostoni laborja közben hetek óta azon dolgozott, hogy a hálózatkutatás módszerével keresse a koronavírus ellenszerét. Az emberi fehérjéket és a hozzájuk kötődő vírusfehérjék kapcsolatát vizsgálják, valamint azt, hogy a már meglévő gyógyszerek és kezelések, illetve azok kombinációja hogyan fejthet ki hatást a vírus ellen. A hálózatkutatás módszertana mellett a mesterséges intelligenciát is bevetették ahhoz, hogy megértsék a vírus kiváltott fenotípus mechanizmusát és azonosítsák a lehetséges gyógyszereket.

A professzor csütörtökön közzé is tette a kutatás megállapításait, vagyis azon már létező gyógyszerek listáját, amelyek a koronavírus ellen jöhetnek szóba. A teljes tanulmány itt elérhető.

A hálózatos orvostudomány megközelítése a vírusfehérje-emberfehérje és a gyógyszer-emberfehérje kölcsönhatásait térképezi fel az emberi interaktómában, vagyis a molekulák közötti interakciókban. Ezáltal lehet azonosítani azokat a készítményeket, amelyek megzavarhatják a koronavírust a betegségmodulokban.

Mint közölte, a koronavírus-modul tüdő-és szív-érrendszeri szövetekben, több agyi régióban, emésztőrendszerben (vastagbél, nyelőcső, hasnyálmirigy) és reproduktív rendszer szöveteiben (hüvely, méh, here, méhnyak, petefészek) jelenik meg koncentráltan és ezáltal több komorbiditást (betegségtársulást) jelez előre. Három gyógyszer-újrahasználati stratégiát használtak, rangsorolták a szereket annak függvényében, hogy mennyire lehetnek hatásosak a koroanvírus-betegek számára. Míg a három módszertan az előrejelző képességében különböző, ezeket kombinálva megkapjuk a legjobb teljesítményt.

A kutatásban résztvevő Joseph Loscalzo manuálisan egyesével vizsgálta meg a gyógyszerek közös metszetét, eltávolította a felesleges és mérgező szereket, így

a végső listán 86 gyógyszer szerepel.

Ezek között ott van a hidroxiklorokin is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×