eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Közeleg az időzített gyógyszerek kora

Közeleg az időzített gyógyszerek kora

A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A felfedezés segítségével több orvosi eljárás hatékonyságát is növelni lehet. Káldi Krisztinával, a Semmelweis Egyetem kutatójával, oktatójával, egyetemi docenssel beszélgettünk.

A három kutató már a nyolcvanas években vizsgálta a cirkadián ritmus alapjait. Olyan sejtszintű folyamatokat fejtettek meg, amelyek megmagyarázzák, hogy hogyan képesek a sejtjeink, szöveteink és a szervezetünk mérni az időt. Az is kiderült, hogy ami az ő kísérleti állatukban, az ecetmuslicákban érvényesülnek, azok emlősökben is így zajlanak, vagyis

az ő kutatásaik alapján lehetett eljutni az úgynevezett emlősóra megismeré­­séhez is.

"A felfedezés újdonságtartalmának megértéséhez meg kell érteni, hogy hogyan zajlik a molekuláris időmérés. Ez egy nagyon összetett, sok komponenst tartalmazó rendszer. A molekuláris hálózat időméréséhez arra van szükség, hogy egy adott molekulaszintű történés-sorozat visszatérő legyen, ismétlődjön.

Mindezt úgy lehet egyszerűsítve elképzelni, hogy a nap folyamán fokozatosan termelődik egy fehérje, ami felhalmozódik a sejtben, és ha megfelelő mennyiségben jelen van, akkor gátolja a saját keletkezését. A fehérje aztán idővel elbomlik, a gátlás megszűnik, és a folyamat újraindul. Két ilyen újraindulás között éppen egy nap telik el" - magyarázta Káldi Krisztina, a Semmelweis Egyetem kutatója, oktatója.

Ez a felfedezés ennek a gátló fehérjének és a hozzá tartozó, az őt kódoló génnek a felfedezése volt. Ezt magyarul periódusgénnek nevezik.

"Arra is rájöttek később, hogy ez a fehérje önmagában nem tud működni, segítő komponensekre van szükség. Például Michael Young fedezte fel azt a fehérjét, amely közvetlenül kölcsönhatásba lép a periódus nevű fehérjével és képessé teszi arra, hogy az előbb említett gátlást kifejtse" - idézte fel a docens.

A cirkadián ritmus lényege elsősorban az, hogy a szervezet alkalmazkodni tudjon a körülöttünk lévő, ciklikusan változó körülményekhez: nappal és éjszaka, a hőmérséklet változása, állatoknál a tápanyagkínálat, emberben pedig a szociális elvárások - pl. munkaidő -, vagy épp az étkezések ritmusai.

"A jelentőségteljes dolog ebben az, hogy a szervezet nem ezek megjelenésére reagál, hanem előre felkészül a bekövetkezésükre:

a szervezetben bizonyos mechanizmusok megjósolják ezt a változást, és a sejtjeink, szöveteink a változásra való felkészülés jegyében fognak működni" - hangsúlyozta Káldi Krisztina.

A szervezet így káros behatásoktól is tudja védeni a szervezetet.

Komoly kockázati tényező

"Orvosi szempontból is fontos, hogy az anyagcserénk megfelelően, egészségesen működjön. A nap folyamán, amikor nagy a valószínűsége a táplálékfelvételnek, a máj olyan enzimeket fog nagy mennyiségben előkészíteni, amelyek a tápanyagmolekuláknak a tápanyagraktárba való beépülését segítik. Ugyanakkor éjszaka ezek mennyisége csökken, és olyan enzimek jelennek meg, amelyek a raktárból való tápanyagmobilizálást segítik elő, vagy például segítik a cukor keletkezését más tápanyagmolekulákból, és ezáltal támogatják a vércukorszint fenntartását éjszaka is" - részletezte a kutató.

Káldi Krisztina kiemelte: sok adat és kutatás bizonyítja, hogy e ciklikusság,

a cirkadián ritmus zavara rizikótényezőnek számít számos betegség kialakulása szempontjából.

Nagyobb eséllyel alakulnak ki bizonyos betegségek (pl. magas vérnyomás, elhízás, cukorbetegség, emlő- és vastagbél-daganat, depresszió) olyan egyénekben, akiknek az alvási ritmusa eltér a szokványostól.

"Tehát ha a ritmuszavar ilyen káros hatásokkal jár, akkor fontossá válik, hogy valahogy be tudjon avatkozni a gyógyászat, és a gyógyszeres terápiának lehet nagy szerepe" - emelte ki a docens.

A cirkadián ritmus kisebb zavarai fénnyel kiválóan kezelhetők,

ezért fontos tudni, hogy a ritmusszabályozás szempontjából az életmódnak is nagy szerepe van.

Időzített gyógyszerek

Az elmúlt 10-15 évben egyre többen foglalkoznak a kronoterápia lehetőségével is. "Ez a gyógyszeres kezelés megfelelő időzítését jelenti. Ilyen kezeléseknél maximális hatást minimális mellékhatás mellett szeretnénk elérni. Bizonyos betegségek, különösen daganatos elváltozások esetében vannak olyan kezelések, ahol a mellékhatások alapvetően korlátozzák a terápiát.

Az ilyen kemoterápiás kezelések esetében a legnagyobbak az időzített kezelési módszer kifejlesztésére.

Állatkísérletekben már nagyon szép eredmények vannak, de az emberi terápiában sajnos az áttörő eredmények még váratnak magukra" - sorolta az eredményeket és a lehetőségeket Káldi Krisztina.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 05:36
×
×
×
×