Amiért kimentünk, azt sikerült véghezvinni. Nagyon sokat edzettünk és gyakoroltunk a négyessel. Voltak kisebb-nagyobb problémák. Nagyon örültünk mind a négyen, hogy ez a versenyre összeállt, és olyan pályát tudtunk menni, ami mind a négyünknek a legjobbja volt idén.

Meg is lepték magukat?

Nyilván számítottunk arra, hogy éremesélyesek vagyunk, sőt, aranyérem-esélyesek, de ezt félre kellett tenni a verseny előtt. Úgy kell odaállni, hogy küzdünk, nem szabad azt gondolni, hogy ezt mi most úgyis megnyerjük. Ezért kint is nagyon sokat gyakoroltuk fejben is, a vízen is. Teher volt, de ezen túl kell lépni.

Mennyire tudtak felszabadultan szurkolni az első négy napon, amikor még nem szerepelt az Önök távja a programban?

Itthon, a tévé előtt még nagyon felszabadultan szurkoltam. Kint azonban már nem tud annyira szurkolni az ember, mert figyelnie kell arra is, hogy pihenjen. Nem is nagyon engedték nekünk, hogy ide-oda mászkáljunk, ezért más versenyeket nem is láttunk. A kajakversenyeket természetesen megnéztük. Mivel ki kellett mennünk edzeni, úgy időzítettük azt, hogy rögtön utána a futamokat is megnéztük.

Mit mondott az édesapja a siker után?

Az első mondata az volt, hogy „ez borzasztó volt kívülről, nagyon lassúak voltatok”. Azt mondtam erre, hogy mégis nyertünk. De ő a legkritikusabb ember, akit valaha ismertem. Azért egy nap után azt mondta, hogy büszke rám.

Ki lehet azt fejezni, hogy mennyi munkát fektetett bele ebbe a sikerbe az évek során és ebben a szezonban?

Az elmúlt 16 évben rengeteget, az elmúlt egy évben pedig még kétszer annyit. Tudtam azt, hogy nekem Londonban nem sikerült, utána egy kicsit el is engedtem ezt az egészet. De tudtam azt, hogy ezt én tényleg akarom, és a 16 évnyi munkának, amit belefektettem, szeretném, ha eredménye lenne. Ezért az utolsó egy évet úgy kell csinálnom, mint soha semmi mást. Sikerült is, úgyhogy nagyon örülök.