Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
318.74
bux:
151638.48
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Donald Trump amerikai elnök két amerikai katonai kitüntetési ünnepségén a washingtoni Fehér Ház Keleti termében 2026. március 2-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Donald Trump: még nem értük el célunkat, de már "nagyon közel" a konfliktus vége

Az amerikai elnök a FoxNews hírtelevíziónak nyilatkozott az öböl-válságról és odaszúrt Kínának is.

Utalt ugyanakkor arra is, hogy az Egyesült Államok még nem érte el a kitűzött célját Iránt illetően. Azt hangoztatta, hogy Teherán sürgősen meg akar állapodni, és megjegyezte, hogy egyetlen döntésével olyan károkat lenne képes okozni Iránnak, amelyekből „20 évbe telne az országot újjáépíteni". Donald Trump egyben ígéretet tett arra, hogy az üzemanyagok ára meredeken csökkenni fog, amint a konfliktus Iránnal véget ér, és megismételte, hogy ez „hamarosan" megtörténik.

Az interjúban az elnök azt mondta, hogy az elmúlt napokban levelet váltott Hszi Csin-ping kínai államfővel, aki arra tett ígéretet, hogy Kína nem szállít fegyvereket Irán számára. Donald Trump szintén szerdán internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt írta:

„Kína beleegyezett abba, hogy nem küld fegyvereket Iránnak".

Az amerikai elnök egyben kifejtette, Kína számára örömhír az, hogy ő Hormuzi-szoros „állandó megnyitásán" dolgozik, és azt hangoztatta, hogy az a helyzet, ami Hormuzi-szoros Irán általi lezárásával előállt, soha nem történhet meg ismét.

Az elnök a várakozását fejezte ki májusban esedékes kínai hivatalos látogatását illetően, és hangsúlyozta, hogy „okosan és nagyon jól" együtt tud működni Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Donald Trump ugyanakkor figyelmeztetést is megfogalmazott - Pekingnek címezve szavait -: azt írta, hogy „nagyon jók vagyunk a harcban, ha erre kényszerülünk, sokkal jobbak, mint bárki más".

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Ha van előnye a készülő vagyonadónak, akkor az az, hogy életében először számos vagyonos ember vagyontérképet készít magának, és strukturáltan kezdi látni a portfólióját, ezen kívül azonban sok jó nem mondható el a Tisza-kormány által tervezett új teherről - hangzott el a Portfolio szerdai Future of Finance 2026 konferenciájának vagyonkezelői panelbeszélgetésében. Az alapkezelői szektor azt kéri az új kormánytól, hogy a nemzetközi versenyképességet rontó szabályozási hátrányokat szüntesse meg, többek között éppen az adózásra vonatkozó jogszabályok kedvező irányú megváltoztatásával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×