Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
318.74
bux:
151638.48
2026. szeptember 23. szerda Tekla
XIV. Leó pápa heti általános audienciájára érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2025. december 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Afrikában tesz látogatást a Szent Atya

Megérkezett afrikai körútjának második állomására, Kamerun fővárosába, Yaoundéba XIV. Leó pápa, ahol a tervek szerint találkozik a 93 éves Paul Biya elnökkel, és beszédet mond az ország vezetői előtt.

A katolikus egyházfő a várakozások szerint szorgalmazni fogja az angol nyelvű régiókban zajló konfliktus lezárását, és csütörtökön elutazik a legnépesebb angol nyelvű városba, Bamendába, a kormányerők és a szakadár szervezetek közötti erőszak tűzfészkébe. A szeparatisták előző nap bejelentették, hogy a látogatás biztonságának biztosítása érdekében háromnapos tűzszünetet tartanak.

Algériából Kamerun felé tartva, a repülőgép fedélzetén az első amerikai pápa tiszteletet sürgetett minden ember számára, és kijelentette, hogy eddigi utazásai során megmutatkozott: fontos a párbeszéd folytatása a különböző közösségek között.

"Bár más a vallásunk, másképp imádkoznunk, másképpen élünk, együtt tudunk élni békében"

- mondta az egyházfő kétnapos algériai látogatásáról beszélve, ahol a muszlim többség mellett kis létszámban élnek katolikusok. Az Ágoston rendjéből megválasztott egyházfő Hippói Szent Ágostonra is hivatkozott. Azt mondta, hogy a 430-ban elhunyt szent "a különbözőségek ellenére egységet keresett minden ember között és tiszteletet minden ember számára".

Kamerunban a 30 millió lakos mintegy 37 százaléka katolikus, az egyház közvetítői szerepet tölt be. és kiterjedt kórház-, iskola- és jótékonysági intézményhálózatot működtet. XIV. Leó pápa a negyedik katolikus egyházfő, aki Kamerunba látogat, legutóbb - 2009-ben - XVI. Benedek volt az afrikai ország vendége.

A 70 éves pápa évtizedek óta a leghosszabb apostoli látogatásra vállalkozott.

Tizennyolc repülőúton majdnem 18 ezer kilométert tesz meg, tizenegy várost keres fel. Algéria és Kamerun után az útja Angolába és az Egyenlítői-Guineába vezet. XIV. Leó pápa afrikai körútjának legnépesebb eseménye várhatóan pénteken a kameruni tengerparti Doualában lesz, ahol az általa pontifikált misére a Vatikán szerint 600 ezer embert várnak.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Ha van előnye a készülő vagyonadónak, akkor az az, hogy életében először számos vagyonos ember vagyontérképet készít magának, és strukturáltan kezdi látni a portfólióját, ezen kívül azonban sok jó nem mondható el a Tisza-kormány által tervezett új teherről - hangzott el a Portfolio szerdai Future of Finance 2026 konferenciájának vagyonkezelői panelbeszélgetésében. Az alapkezelői szektor azt kéri az új kormánytól, hogy a nemzetközi versenyképességet rontó szabályozási hátrányokat szüntesse meg, többek között éppen az adózásra vonatkozó jogszabályok kedvező irányú megváltoztatásával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×