Azt tartják róla, soha, egyetlen futballistának sem volt olyan gömbérzéke, mint neki. Nem érdekelte, hogy rongy-, tenisz-, vagy gumilabdával, naranccsal vagy éppen igazi bőrfocival kell zsonglőrködnie. Úgy festett, mintha más planétáról csöppent volna közénk, mintha számára a labdával való bűvészkedés lett volna ugyanolyan természetes, mint másnak a sétálás, a futás vagy a guggolás. Őt a Jóisten valóban a futballra teremtette.

Kilencévesen már játszott a Hagymácskák közt, Los Cebollitas, ez volt a gyerekcsapata neve. Először a Clarín, a legnagyobb példányszámú argentin napilap 1971. szeptember 28-i számában jelent meg nyomtatásban a neve, a lap cikket közölt a 136 mérkőzésen veretlenül maradó Hagymácskákról. Ebben ez szerepelt: „…és jegyezzük meg a legragyogóbb tehetség nevét: Caradona!”

A társaság aztán „testületileg” belépett az Argentinos Juniorsba, amelyben első osztályú játékos és válogatott is lett, némi túlzással majdnem egyszerre.

Menotti ugyanis meghívta 1977 februárjában A válogatottba, a magyarok elleni mérkőzésre a 16 éves és négy hónapos fiút, aki mindössze 12 mérkőzést játszott addig az első osztályban. Menotti nemcsak meghívta, de be is állította a február 27-i, Buenos Aires-i mérkőzésre. Diego a 62. percben Leopoldo Jacinto Luquét váltotta, egy perccel azután, hogy kialakult az 5-1-es végeredmény.

A még félig gyerekember okkal hihette azt, hogy övé a világ. Nem hogy legtitkosabb vágyai teljesültek, sokkal többet elért annál, mint amit valaha álmodott. Ezért volt vigasztalhatatlan, amikor 1978 májusában Menotti közölte vele, nem hívja meg a hazai rendezésű világbajnokságon szereplő válogatott keretébe. Az edző pontosan tudta, akad a kiválasztottjai között Maradonánál kevésbé tehetséges is. Azt is sejtette, lenne olyan meccse, amelyen a még nem egészen 18 éves Diego a lábai elé térdepeltetné a világot. Ám azt is sejtette, kiszámíthatatlan, hogy a hazai csapattal szembeni nagy elvárás, a hatalmas lelki teher hogyan hat majd a még kiskorú játékosára. Ezért döntött úgy, hogy kihagyja. Maradona sírt. Nem értette meg Menotti érveit, ő érettnek gondolta magát a Mundialra. Hazament, bezárkózott a szobájába, s csak órák múlva jött elő. Akkor megígérte a szüleinek, hogy egyszer még kézbe fogja a világbajnokoknak járó trófeát.

A válogatott, az első mérkőzésén a magyarokat legyőzve, Maradona nélkül is a világbajnoki aranyéremig menetelt. Néhány héten keresztül Kempesről, Passarelláról, Tarantiniről, Ardilesről beszélt mindenki Argentínában, Diego egyedül maradt a fájdalmával. De nem maradt sok ideje a sebei nyalogatására. Azután meg gyorsan felszáradtak a könnyei, mivel maga Franz Beckenbauer tüntette ki a figyelmével. 1978. november 3-án Tucumánban Diego tagja volt a Cosmost legyőző alakulatnak. Az akkor már a harmincon jóval túl járó világsztár a meccs után odaballagott az ifjú csillaghoz, s elismerése jeléül elkérte a mezét.

Maradona néhány héttel később a Japánban rendezendő junior-világbajnokságra kvalifikáló Dél-Amerika-bajnokságra volt hivatalos, Montevideóba. A brazilokat ugyan legyőzték, de miután a házigazda uruguayiakkal csak 0-0-ra végeztek, be kellett, hogy érjék a második hellyel. Persze, az volt igazán fontos, hogy kijussanak a korosztályos világbajnokságra. Diego pályafutásának első világtornájára.

Közben az ifjú csillag egyre gyakrabban kapott helyet az A válogatottban is. Egy évvel a Mundial után a világbajnok argentin válogatott a világválogatottat fogadta a River Plate stadionjában. Menotti tíz világbajnokot rekrutált a kezdő csapatba, ám a torna legjobb játékosa, Mario Kempes helyére Maradonát állította. Nem tévedett a döntésével. Diego a 28. percben bevarrta a meccs első gólját a brazil Emerson Leão hálójába. Nem rajta múlott, hogy a világválogatott a hajrában fordított.

1979-ben Japánban világbajnok lett a húszévesek válogatottjával – ő és Ramon Diaz voltak a csapat legnagyobb csillagai. A Boca Juniors és a River Plate is meg akarta szerezni.

Végül csak 1981 első napjaiban hagyta el tulajdonképpeni anyaegyesületét, az Argentinos Juniorst. A tinédzserkoron alig néhány hónappal túljutott zsenit addigra már kétszer is megválasztottak Dél-Amerika legjobb futballistájának. A Bocával, hiszen a „nép csapatát” választotta, gyönyörűen indult a románc. Huszonnyolc mérkőzésen játszott a sorozatban, s 17 gólig jutott. Különösen a rangadókon, a River, és a váratlanul nagy riválissá előlépett Ferro Carril Oeste ellen futballozott szenzációsan. A bajnoki címet nyerő arany-kékek népszerűsége szinte az egekbe szökött. A Bocát (s persze benne Maradonát) rengeteg túrára, barátságos mérkőzésre hívták meg. Ez lett a csapat veszte, mert az őszi, immár Nacionalnak nevezett bajnoki sorozatban fáradtan nem tudta tartani a lépést Mario Kempes visaszatérése után szinte megtáltosodott River Plate-tel.

Maradonáért közben egyre erőteljesebb támadásokat folytattak az európai klubok. Különösen a Barcelona ostromolta kitartóan. Núñez, a klubelnök arra vágyott, hogy a világ legjobb játékosai a csapata mezét viseljék.

Diego a számára felemás emlékeket adó, a magyarok elleni remek játékot hozó, a brazilok elleni kiállítással végződő, spanyolországi világbajnokság után szerződött a Barcelonához. A katalán klub 1982. július 28-án ötvenezer néző előtt mutatta be őt a szurkolóknak. Az ifjú csillag zsenialitását senki sem kérdőjelezte meg, de eleinte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ősz végén súlyosan megbetegedett. Tizenöt mérkőzést kénytelen volt kihagyni, a fertőző betegség nem tett jót sem a kedélyállapotának, sem az erőnlétének. A klub nem nézte jó szemmel, hogy Diego áthozatta Argentínából a barátait, saját orvost és erőnléti edzőt alkalmazott. A klubelnök érezte, nem bír Maradonával. Elküldte a német Udo Latteket, s leszerződtette helyette Menottit. Diego ünnepelt, ő jól tudta, a Soványt is az ujja köré csavarja majd. Lattek reggeli edzései helyett Menotti délután tartott foglalkozásokat, ami sokkal inkább passzolt az ő életviteléhez. Maradona később bevallotta, hogy 1983-ban Katalóniában szívott először kokaint, mert szabadnak akarta érezni magát.

Menotti azt állítja, nem tudott arról, hogy Maradona a drogokhoz nyúlt volna – Núñezéknek meg biztosan nem volt semmiről tudomása. Ők boldogak voltak, hogy a csapat a Real Madrid ellen megnyerte a Király-kupát, s így mégsem zárta trófea nélkül az 1982–1983-as idényt. S reménykedtek benne, hogy Maradonával a következő évben talán a bajnoki címet is elhódítják. Szeptember 24-én Andoni Goikoetxea, az Athletic Bilbao védője azonban lerúgta az argentin sztárt. Diego nem léphetett többet pályára abban az esztendőben. 106 nap után, 1984 elején ellenben remek formában tért vissza. A Sevilla ellen rúgott két gólt, majd három héttel később az ő duplájával verte meg a Barcelona a San Mamesben a Bilbaót. Ám aztán hátfájás kínozta, nem tudott képességeihez méltón játszani. Emiatt aztán a Manchester United elleni kupakudarc után kifütyülték a Nou Campban. Megsértődött, nem akart tovább a Barcelonában játszani. Ám még várt rá a kupadöntő, megint az Athletic Bilbao ellen. Maradona heves szócsatába bocsátkozott Javier Clementével, a baszkok edzőjével, ami nem növelte a népszerűségét. Ráadásul a durva meccsen ki is kapott a csapata 1-0-ra. A vezérkar már tudta: ha valaki kifizeti Maradona árát, viheti.

Az addig sem a világ legjobb, sem a világ leggazdagabb klubjai közé nem tartozó SSC Napoli hajlandó volt világrekordot jelentő összeget, több mint nyolcmillió dollárt áldozni az argentin sztár megszerzéséért. A Vezúv lábánál 80 000 ember ünnepelte Maradona első fellépését. Pedig semmit nem csinált, csak integetett a tömegnek. A helyi lap úgy vélte, Diego játéka lehet a város 300 000 munkanélkülijének egyetlen öröme. Szinte hihetetlen, de csak Nápolyban, már szerződtetése után tudta meg, hogy a klub 1984 tavaszán mindössze egy ponttal előzte meg a kieső Genoát. Ő azonban 1985 tavaszára felhozta a nyolcadik, majd egy évvel később már a harmadik helyre. A kezdetben Maradonán kívül még középszerű játékosokból álló gárda lassan érett össze nagy csapattá. De aztán Bruno Giordano érkezésével, Bagni, Ferrara, De Napoli, Carnevale gyors fejlődésével a Napoli Olaszország egyik legjobb csapatává vált. Ottavio Bianchi együttese 1987-ben különleges bravúrt vitt véghez: Róma alá vitte a scudettót, a bajnoki jelvényt. Korábban hasonlóra mindössze egyszer, 1970-ben a Cagliari elsőségekor volt példa. Ráadásul a Napoli még meg is fejelte pazar produkcióját: az Olasz Kupa elhódításával duplázott.

A csapat legjobbját, Diego Maradonát akkoriban már mindenki a világ első számú játékosának tartotta. Lassan átvette a calcio koronáját Michel Platinitől, azt meg senki sem vitatta, hogy 1986-ban elsősorban neki köszönhette az argentin válogatott a világbajnoki címet. 1986 és 1990 között volt pályafutása csúcsán.

Utóbbi évben a már a három hollanddal menetelő, BEK-győztes Milant is megelőzve, a varázslatos Ma-Gi-Ca (Maradona, Giordano, Careca) trió vezérletével a Napoli ismét megnyerte a bajnokságot. Egy évvel azután, hogy elhódította UEFA-kupát, s másodszor is a második helyen végezve megmutatta, nem egyszeri és véletlen volt a tündöklése az olasz futball hatalmasságai között. Semmi jel sem utalt arra, hogy hamarosan elvágják a filmet.

A következő szezonban a ,,kékeket" a Bajnokcsapatok Európa-kupája egyik legnagyobb esélyeseként emlegették. Maradona csillaga továbbra is magasan ragyogott, a szezon előtt ismét a világbajnoki döntőbe vezette az argentin válogatottat. S már akkor, a nyugatnémetek elleni döntő után meggyőződése volt, hogy a FIFA brazil elnöke, João Havelange gyűlöli az argentinokat.

1991. március 24-én, a Sampdoria elleni találkozó után pozitív lett a doppingtesztje.

Tizenöt hónapos eltiltást kapott. Hamar eldöntötte magában: ha újra játszhat is majd, nem megy vissza Nápolyba. 1992. október 4-én, bő nyolc esztendős szünet után, ismét spanyol bajnoki mérkőzést játszott. Ám nem valamelyik sztárcsapatban, hanem a Sevillában, a korábbi argentin szövetségi kapitány, Carlos Salvador Bilardo keze alatt. Diego már nem volt a régi. Nem játszott rosszul, 29 mérkőzésen 8 gólt vágott, de honfitársa, Diego Simeone kivételével szinte mindenkivel összeveszett a klubban. 1993 őszén hazaszerződött Argentínába, az egyetlen helyre, ahol, úgy érezte, megújulhat. Fél évvel korábban, február 18-án újra játszhatott a válogatottban. Alfio ,,Coco” Basile a brazilok elleni gálameccsre meghívta az Albicelestéből a római világbajnoki döntő óta hiányzó sztárt. A 33. évében járó Maradona elhitte, hogy részt vehet élete negyedik felnőtt világbajnokságán. De azt is tudta, ehhez jobb erőnlétre és kisebb súlyra van szüksége. Egykori világbajnok társa, „Gringo” Giusti javaslatára és közvetítésével a Newell‘s Old Boyshoz szerződött. Bízott benne, hogy hamarosan újra a régi lesz. Minden korábbinál szigorúbb diétába kezdett, egy kínai specialista, bizonyos Liu Kuo-cseng útmutatása alapján 12 kilót fogyott. Ám beleunt a nagy hajszába, egyre ritkábban járt Rosarióban edzésre. Az ügy vége újabb botránysorozat lett, két világszerte publikált részlettel: a Newell’s felbontotta a szerződését, Maradona pedig gumilövedékkel rálőtt egy újságíróra.

Basile mégis elvitte a világbajnokságra, ahol Maradona jól játszott. Legalábbis az első két mérkőzésen. A görögök ellen még gólt is lőtt, aztán megint megbukott a doppingellenőrzésen. Az argentinok, Diegóval az élen, Havelange elnököt és a FIFA-t gyalázták, ám az utóbbi évek történései alapján mindenki számára nyilvánvaló, Maradona csak akkor nem bukik le, ha meg sem vizsgálják. Újabb 15 hónapos eltiltást kapott, s az tulajdonképpen igazi pályafutásának a végét jelentette. Ugyan megpróbált még visszatérni – összesen 30 mérkőzésen játszott a Bocában – de meg sem közelítette akárcsak az 1994-es világbajnokságon látott önmagát. Beutalták egy svájci drogklinikára, elmélyítve a barátságát Fidel Castróval többször járt Kubában, majd 1997-ben megpróbált még egyszer a Bocában játszani. Öt nappal a 37. születésnapja előtt, a River Plate ellen futballozott utoljára hivatalos mérkőzésen.

Azóta több mint húsz év telt el. Maradonát megválasztották a 20. század legjobb futballistájának, de egyetlen pozitív, vele kapcsolatosra hírre jutott kilenc negatív. A negyvenes évei csúcspontján a dél-afrikai világbajnokságon vezényelte az argentin válogatottat, egészen a németek elleni súlyos vereségig. Bolyongott a világban, még Fehéroroszországban is vállalt edzői munkát.

Közben két végén égette a gyertyát.

A gyertyák pedig csonkig égtek.

MIntha két ember lakozott volna benne: a futballistáé és a gyarló emberé – Alább meghallgathatják Dénes Tamás megemlékezését Maradona halála kapcsán.