Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
An impactful close-up of a dog’s snarling mouth, emphasizing its sharp, menacing teeth.
Nyitókép: Krit of Studio OMG/Getty Images

Kutyatámadás Sopronban: négyéves kislány életveszélyes állapotban

Az ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akinek gondatlansága miatt egy nagy testű kutya megtámadott egy idős asszonyt és a négyéves unokáját.

A vádirat szerint tavaly tavasszal Sopronban a kutyát – mely korábban sosem mutatott agresszivitást – a gazdája az ismerősére bízta, aki levitte a társasházuk közös udvarára, ahol a társasház szabályzata és az önkormányzati rendelet ellenére – a tulajdonos egyetértésével – szabadon engedte. Az udvaron tartózkodott a 72 éves nagymam és a négyéves unokája egy pórázon tartott kistermetű kutyával.

Míg a kutyát felügyelő férfi a mobiltelefonjára koncentrált, a kutya megtámadta a kislányt, akinek testét, arcát harapta. A nagymama próbálta az unokáját védeni, ezért a kutya a karján és a lábán őt is többször megharapta. Ezt követően a kutyát felügyelő férfival együtt próbálták a kislányt menteni, de ez az eb erős harapása miatt nem sikerült. Ahhoz, hogy a kutyát a kislányról lehúzzák, a kutya megérkező tulajdonosának segítségére volt szükség.

Az erősen vérző gyermeket és nagymamáját kórházba szállították. A kislány életveszélyesen megsérült, nagymamája súlyos sérüléseket szenvedett.

A kutyát a hatóságok veszélyessé nyilvánították.

Az ügyészség mind a kutya tulajdonosát, mind az ebre felügyelő férfit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolta meg. Velük szemben a halmazati szabályok alapján egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztés az irányadó büntetési tétel.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×