Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
318.49
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Hívők köszöntik XIV. Leó pápát a Vatikán VI. Pál pápa termében tartott audienciája előtt 2025. május 12-én.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Andrea Solero

Megtapsolták az új pápát az újságírók

Nemet kell mondanunk a szavak és képek háborújára – hangoztatta XIV. Leó pápa a konklávé alatt dolgozó több ezer újságírónak, akit a vatikáni audienciateremben fogadott hétfőn.

Beszédében a békét szolgáló kommunikációt szorgalmazott, olyant, amely nem a minden áron való elismerést vadássza, nem támad és a versengés helyett az igazságot keresi.

XIV. Leó egyben az egyház szolidaritását fejezte ki az igazság elmondása miatt bebörtönzött újságíróknak, akiknek szabadon engedését sürgette.

Az új egyházfő a hagyomány szerint megválasztása után az elsők között találkozott a nemzetközi sajtó képviselőivel. A vatikáni tudósítók szövetségének adatai szerint a találkozón több mint háromezren voltak jelen a konklávé alatt a helyszínen dolgozó még több újságíróból.

Az audienciateremben a televíziók, rádiók, nyomtatott sajtó munkatársai gyűltek össze, és nem hiányoztak a bloggerek, közösségi oldalak tartalomkészítői sem, valamint az operatőrök, műszaki szakértők.

XIV. Leó pápát megérkezésekor hatalmas taps fogadta, ő pedig mindenekelőtt köszönetet mondott a sajtó munkájáért.

Beszédében másfajta kommunikációt szorgalmazott: olyat, amely a békét szolgálja, nem a minden áron való elismerést vadássza, nem öltözik támadó szavakba, nem a versengési modellt követi, és az igazság keresését nem választja el a szeretettől.

"A béke velünk egyenként kezdődik, azzal a gesztussal, ahogyan a másikra tekintünk, ahogyan a másikat hallgatjuk" - mondta az egyházfő. Hozzátette: "nemet kell mondanunk a szavak és képek háborújára, el kell utasítanunk a háború paradigmáját".

XIV. Leó az egyház szolidaritását fejezte ki az igazság keresése és elmondása miatt bebörtönzött újságíróknak, akiknek szabadon engedését sürgette. Külön említette a háborúkról az életük kockáztatásával tudósítókat. Úgy vélte, az egyház számára ezek az újságírók tanúságot tesznek, mivel bátran védik a népek méltóságát, igazságát és tájékozódáshoz való jogát.

"Csakis a tájékozott népek hozhatnak szabad döntéseket" - mondta a pápa. Megjegyezte, hogy a vélemény- és sajtószabadság értékének őrzése közös felelősség.

XIV. Leó szerint nehéz időket élünk, amelyek kihívást jelentenek mindannyiunk számára, és amit nem tudunk elkerülni. Olyan időket, amelyek "mindannyiunktól megkövetelik, hogy ne engedjünk a középszerűségnek".

Hangsúlyozta, hogy az egyháznak el kell fogadnia a kor kihívásait, de nem létezhet időn és történelmen kívüli kommunikáció és újságírás sem.

Jelentős kihívásnak nevezte egy olyan kommunikáció megteremtését, amely kivezet a mai Bábel-toronyból, amelyben a szeretet nélküli, gyakran ideologizált és részrehajló nyelvezetek zavarosságot teremtenek. A szavak és a stílus kiválasztása fontosnak számít, a kommunikáció nem kizárólag információátadás, hanem a párbeszédet elősegítő kulturális és emberi környezet, főleg a mai digitális világban - hangoztatta.

"Fegyvermentesítsük az információszolgáltatást minden előítélettől, haragtól, fanatizmustól és gyűlölettől: tisztítsuk meg az agresszivitástól"- hangoztatta XIV. Leó. Harsogó, izomból gyakorolt kommunikáció helyett meghallgatásra képes, a hang nélküli gyengék szavát képviselő informálást sürgetett.

"Fegyverezzük le a szavakat, és hozzájárulunk a Föld lefegyverzéséhez" - mondta.

XIV. Leó pápa a termen végighaladva több rögtönzött kérdésre válaszolt: megerősítette, hogy első külföldi útja valószínűleg Törökországba vezet a niceai zsinat (325) évfordulója alkalmából. Azt mondta, egyelőre nem tervez az Egyesült Államokba utazni.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×