Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film stúdióvezetője. Munkásságához olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, a Lúdas Matyi, a Vuk vagy a Gusztáv-sorozat.

Matolcsy György Kecskeméten született 1930-ban. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben a Számviteli Főiskolán végzett, miközben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-hallgatója is volt. Egyik alapítója a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatnak (1951). Itt kerül kapcsolatba a HDF rajzfilmes csoportjával, velük létrehozta a Diafilmgyártóból átalakuló Pannónia Filmstúdiót (1957) - olvasható a Film.hu életrajzában.

1959-től 1995-ös nyugdíjazásáig a Pannónia Filmvállalaton belül működő animációs stúdió vezetője, több száz animációs film, sorozat producere. Egyik alapítója a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műteremnek, amely a rendszerváltás után a Kecskemétfilmmé alakult.

A hatvanas évek végén ő indította el az animációs mozisorozatokat, az Iparművészeti Főiskola animációs kurzusát. Itt és a József Attila Tudományegyetemen tanított filmesztétikát. 1991-ben létrehozta a Pannon Animáció Alapítványt.

Számos jelentős könyvet publikált az animáció témakörében. A hetvenes-nyolcvanas években a Nemzetközi Animációs Filmszövetség főtitkára volt. 2007-ben kapta meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál életműdíját - írja a filmes portál.

Munkásságának jelentősége

Amint az Origo emlékeztet, Matolcsy György oroszlánrészt vállalt abban, hogy a félévszázados lemaradásból indult magyar animációs filmgyártás rövid idő alatt nemzetközileg elismert, Oscar- és cannes-i Arany Pálma-díjakkal kitüntetett művészeti sikerágazattá nőjön.

Már a "kezdetekkor" jó érzékkel ismerte fel, hogy az animációt illetően „az értékes egyúttal népszerű is, vagyis e területen a nagyközönség és a jó művészet között nincs szakadék" – stúdióvezetőként pedig e felismerés szellemében törekedett az alkotói, tematikai és technológiai (rajz-, báb-, tárgymozgatott film) sokszínűségre és vezető művészei számára biztosította a művészi szabadságot (ami a kor politikai viszonyai mellett korántsem volt könnyű feladat).

A "sokféleség dialektikus egysége" – ahogy az eltérő látásmódú egyéniségek és az animáció formagazdag természete közötti kapcsolatot nevezte – rövid időn belül hagyománnyá lett az újszerűséget is folyamatosan támogató Pannónia Stúdióban, amely legalább három évtizeden át ontotta magából a remekműveket.

Matolcsy irányítása alatt a Pannónia rendkívüli gyorsasággal, már az 1960-as évek elejére az egyik legszabadabb és kiemelkedő nemzetközi sikereket produkáló alkotói műhellyé vált – kezdve a sort Macskássy Gyula és Várnai György Párbaj (1960) című rajzfilmjével, amely elnyerte a cannes-i zsűri különdíját.

A hatvanas évek közepén pedig beköszöntött az aranykor, olyan művészek felkarolásával, mint Jankovics Marcell, Kovásznai György, Szoboszlay Péter, Mata János, később pedig Gémes József, Richly Zsolt, Szabó Sipos Tamás, Reisenbüchler Sándor vagy Vajda Béla, illetve a bábanimátor Fóky Ottó és Imre István. Ekkor kezdődtek olyan sorozatok is, mint a Gusztáv-filmek vagy a Mézga család kalandjai.

A hatvanas évek végére elérte, hogy az Iparművészeti Főiskolán (ma MOME) elinduljon a szakemberképzés, a budapesti székhely mellett szülővárosában, Kecskeméten, illetve Pécsett is alkotóműhelyeket hozott létre, és kitartóan küzdött az első egészestés rajzfilm, a Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára "időzített", Jankovics Marcell rendezte János vitéz (1973) megszületéséért.

A János vitéz bemutatása után az egészestés rajzfilmek gyártása is folyamatossá vált – két évtizeden át, Matolcsy György nyugdíjba vonulásáig mintegy kéttucatnyi alkotás született, köztük olyan filmekkel, mint a Dargay Attila rendezte Lúdas Matyi (1977) és Vuk (1981), Jankovics Marcell vitathatatlan remekműve, a Fehérlófia (1981) vagy a Ternovszky Béla rendezte Macskafogó (1986).

A nyolcvanas évekre a Matolcsy György vezette Pannónia Stúdiót a világ öt legnagyobb animációs stúdiója között emlegették – ráadásul a stúdió ekkorra már a tévés munkáknak, a nemzetközi forgalmazásnak és a bér-, illetve koprodukciós munkáknak köszönhetően jóformán önfenntartóvá vált, vagyis Matolcsy kiváló érzékkel szorította az állami dotációt a minimumra, megteremtve egy valódi, piaci alapokon működő, de az alkotók egyéni művészi szempontjait is szem előtt tartó (sőt, a piaci bevételeket a műhelymunka szolgálatába állító) filmvállalatot (nem véletlenül választotta a Nemzetközi Animációs Filmszövetség ebben az időben főtitkárává).