Utólag már bánja, hogy nem tanított színészetet Haumann Péter, aki úgy érzi, lett volna mit átadnia a fiatal művészeknek.
"Annak idején nem volt nagyon időm rá. Délelőtt próbáltam, este előadás volt, szerettem délután aludni. Amikor én jártam főiskolára, akkor Ádám Ottót kivéve nagyon sok tanár be sem jött, vagy törökülésben felült a katedrán az íróasztalra és onnan beszélgetett velünk" - mondja az InfoRádiónak Haumann Péter, aki szerint igen sok dolgot meg lehet tanulni a színészettel kapcsolatban.
"Azt hiszem, alapvető dolgokkal kell foglalkozni, ami még nem színészet, de már olyan, amit egy igazi ember csinál. Például felfogni a teret, amibe az ember kerül. A testtartás is sugall valamit, akkor még meg sem szólalt az ember. Kérdés, hogy be tud-e valaki jönni úgy a színpadra, hogy szinte tolja maga előtt a levegőt, mert felfogta azt a teret, amibe belép, és hozza a maga egyéniségét. Ha két ember egymással szemben áll a színpadon, rengeteget jelent már a testük által bezárt szög" - sorolja.
Ma rendezői uralom van
A színész elárulta: sokszor bosszankodik előadásokat látva, mert úgy érzi, nem sikerül az üzeneteket átadni azok során, és ezért nem feltétlenül a színészeket okolja.
"A fiatalok ma sokszor nem mernek megszólalni, ha más véleményük lenne a játékról, mert féltik a jövőjüket. Elhatalmasodott a rendezői uralom.
Alig találni olyan elvbaráti közösséget, ahol boldog és jó az együttlét a próbafolyamatban"
- mondja Haumann Péter, aki egyáltalán nem menne már vissza a színpadra, még ha neki kedves rendező hívná, akkor sem. "Sajnálom, de nem kell már" - fogalmazott.
A filmezésre ugyanakkor nyitott: a műfajba nem kellett beleszeretni annak idején, mivel az hamar elkezdődött karrierjében.
"Úgy fogtam föl, hogy a színészet magával értetődő része. Annyit kell tennem, hogy nem harminc méterre szólok, hanem egy húsz centire levő emberhez. Ilyenkor az ember átrendezi az arcát, a mozdulatait, a mimikáját, a hangvételt. A mesterségem egy része filmen lenni" - mondja.
A Kalandorok jó élménye
Felhőtlenül jól a Kalandorokban, Paczolay Béla filmjében érezte magát, amelyben Rudolf Péterrel szerepelt. Nagyon melegben forgattak, fárasztó volt, de a jókedv, a jó barátság, a jó hangulat átsegítette ezen. Hagyták, hogy mókázzon, és ez jól is sikerült. Persze az Indul a bakterházra is - mint mindenki - szívesen emlékszik. A film elmondása szerint ugyanúgy készült, mint a többi, nem volt bennük különösebb plusz. "Néha, ha látom, jót kuncogok rajta, azokon a találmányokon, amiket beleépítettem a filmbe" - mondja.
Haumann magáról azt mondja: a pillanatban nagyon le tud ragadni, például egy tartalmas történelmi emléknél: úgy kellett elráncigálni Herculaneumból, amikor csodálta a fennmaradt részleteket. Egy felsőbb erő vagy Isten létéről a következőket mondta:
"Ha az ember higgadtan harmonikus rendet tud tartani magában, az feltételez egy ilyen lényt. Én nem vagyok hívő ember, és mégis az vagyok.
Ha harmonikus az ember magával és a környezetével, akár a társával, akkor már mindazt megteszi, amit az írások kérnek, amit a Jóisten tanácsként hirdet.
De nagyon körül kell nézni azért, hogy olyan embereket találjunk, akik ezt tudják képviselni. Ma nagyon nagy a hajtás, a harc az egzisztenciáért. Az emberek megfeledkeznek egy sor más fontos dologért. Ha annak eleget tennének, még jobb vezetők is lehetnének" - vélekedik.
Csak egészséget kér
A színész magának sosem adott határidőket. "Most határidők annyiban vannak, amennyiben szeretnék egy jó szakaszon még egészségesen működni az egészségemmel, a környezetemmel, a szeretteimmel" - mondja.
Könyvet életéről nem tervez írni: egyszer megpróbálta, de amit este remeknek talált, azzal kapcsolatosan reggel arra jött rá, hogy mégis nehéz az írói mesterség.
Születésnapjára egyetlen dolgot kér: egészséget.