Infostart.hu
eur:
386.21
usd:
331.92
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter egyetlen dologhoz kötötte a magyar előrelépést a svédek NATO-csatlakozásában

Amennyiben Svédország helyreállítja a kölcsönös tiszteletet a kétoldalú kapcsolataiban Magyarországgal, akkor az országgyűlési képviselők is bizonyára készek lesznek a NATO-ratifikáció felgyorsítására - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a montenegrói Budvában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 2BS (To Be Secure) éves biztonságpolitikai fórumon a svéd NATO-tagság ratifikációjával kapcsolatban aláhúzta, hogy a kormány már tavaly benyújtotta az Országgyűlésnek az erről szóló előterjesztést, így most a parlamenten múlik a folyamat jövője. A képviselők demokratikus versenyben szerezték a mandátumukat, sok kormánypárti törvényhozó négyszer, ötször, sőt akár hatszor is megkapta az emberek támogatását, az ő érdekeikért dolgoznak évtizedek óta. De ennek ellenére azt kell hallgatniuk folyamatosan több száz kilométerről, hogy nem demokratikus, illegitim, autokratikus, diktatórikus eljárással kerültek be az Országgyűlésbe - mutatott rá.

A svédek a NATO-csatlakozás ratifikációját sürgetik, miközben mást sem hallani a részükről, mint hogy Magyarországon nincs demokrácia - jelentette ki. "Ez elfogadhatatlan, ez sértés" - szögezte le. Majd hozzátette, hogy amennyiben Svédország készen áll a kölcsönös tisztelet talajára visszahelyezni a kétoldalú kapcsolatot, akkor a képviselők is bizonyára készek lesznek a ratifikáció felgyorsítására.

Szijjártó Péter az ukrajnai háború kapcsán képviselt magyar kormányzati álláspontról szólva kiemelte, hogy hazánk speciális helyzetben van a 155 ezer fős kárpátaljai kisebbség miatt, ugyanis sok magyar is áldozatául esik a harcoknak "Mi, magyarok nem akarjuk, hogy több ember, több magyar haljon meg" - fogalmazott.

Emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió és a NATO tagállamainak többsége úgy véli, hogy

még nem jött el a megfelelő idő a harctéren a rendezéshez,

ezzel szemben Magyarország szerint minél tovább tart a háború, annál rosszabbak lesznek erre a körülmények. "A béke esélye ma jobb, mint tegnap volt, és rosszabb, mint holnap lesz" - mondta, hozzátéve, hogy a szomszédos ország területi integritásának és szuverenitásának fenntartása nem kérdés, és a kormány nem is erről beszél, hanem a harcok, a pusztítás megállításáról.

Közölte, hogy a háború kitörése óta többször is találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, mivel kulcsfontosságú a párbeszéd csatornáinak megőrzése, ezek híján a békének még a reményét is feladja a világ.. A magyar kormány elítéli a háborút, amit ő maga is körülbelül ezer ember előtt nyilvánvalóvá tett Moszkvában, ellentétben más nyugati politikusokkal.

A Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel kapcsolatos kérdésre válaszolva pedig kifejtette, hogy az EU-nak nem a nyugat-balkáni vezetőkről, hanem velük kellene beszélnie.

Hangsúlyozta, hogy Dodikot az emberek megválasztották, márpedig a választások eredményét muszáj tiszteletben tartani. Illetve arra is kitért, hogy Magyarországnak abszolút érdeke Bosznia-Hercegovina területi integritásának fenntartása, és erre a legjobb garancia az EU-tagság lenne.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×